Tartalomjegyzék
A cikk elolvasása: 7 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc: +36 (70) 426-3106
Elrendezett kövek homokba ágyazva
A tenger- vagy folyópartokon sétálva gyakran találkozhatunk olyan gyerekekkel, akik kavicsokat nyomnak a nedves talajba, s ebből valamilyen mintát raknak ki. Amikor így játszanak, nem is sejtik, hogy a mozaik történetének első lapjaihoz térnek vissza.
A mai napig velünk élő díszítő- és burkolóanyagot már az ősi ember is ugyanúgy használta, mint ma a gyerekek. A homokba nyomott szép mintákban azonban szeretett volna sokáig gyönyörködni, ezért valami kötőanyaghoz folyamodott. Ez a rögzítőanyag a gipsz és a cement volt. Ezeknek az anyagoknak a felhasználásával már ki lehetett egy ábrát rakni az ügyes kezű és tehetséges mozaikosoknak. Valahogy így kezdődött a mozaik története, hogy később a parti homokból a hatalmas templomok kupoláit díszítse.
Görög művészek és mesterek
Már az első nagy civilizációk is előszeretettel használták a mozaikot. Mezopotámia palotáinak falait úgy díszítették, hogy a nedves agyagba nyomták bele a mázas felületű kúpokat. Ezek a kúpok inkább mázas cserepekre hasonlítottak, mint az általunk ismert színes lapocskákra, de a felrakás technológiája már a mozaikolást követte. A kúpokkal egyszerű, rendszerint geometrikus formákat raktak ki. A pontosabb ábrázoláshoz csempéket használtak.
Az ókori görögök már a padlókat díszítették mozaikkal, amihez rendszerint fekete és fehér kavicsot használtak fel. A mesterség többek megélhetését biztosította, hiszen kellett, aki a megfelelő köveket gyűjti be, és szükség volt a mozaik mesterére is. A mozaik szó is a görögből hagyományozódott tovább. Eredeti alakja a muszeion volt, ami múzsákhoz közelit jelent. Érdekes megfogalmazása ez annak, hogy egyszerre tartották mesterségnek és egy kicsit művészetnek is ezt a tevékenységet. Aki valami eredetit, valami egészen különlegest alkotott, azt a mozaik művészének tekintették, míg a munkáját utánzók, vagy a hagyományos minták készítői a mesteremberek voltak.
Amikor a makedón Alexandrosz színre lépett, birodalmában már négy színnel dolgoztak a mesterek, s így látványosabb kompozíciók készülhettek. Fennmaradt például az oroszlánon lovagló Dionüszosz mozaik ábrázolása. A görögök voltak azok, akik az egyes mozaik fajtákat kategóriába osztották be. Az opus tessalatum a szabályos hasábra faragott követ jelölte, míg a lapos négyzetre vágott kő az opus sectile volt. A görög padlómozaikok az uralkodók és arisztokraták palotáinak padlóját díszítették. A mozaik bizonyította szívósságát, hiszen a régészek számtalan padlótöredéket tártak fel, amelyek évezredes álmukat aludták a föld alatt.
Római fénykor
A mozaik díszítés az ókori Rómában érte el csúcspontját. Fénykora egybeesett a császárság első két évszázadával. Ekkor már nemcsak a császár palotájában, hanem a patríciusok, azaz a gazdag római polgárok rezidenciáin is készültek látványos mozaik alkotások. A nagy tömegeket vonzó középületeken is megjelent a mozaik. Ilyenek voltak a fürdőházak, a fogadók és persze a bordélyok is. A mintázatok vagy az ábrázolás mindig az adott épület funkciójához igazodott. Mivel a görögök technikáját vették át, ezért a mozaikokkal ők is elsősorban a padlót díszítették. Ennek technikai okai is voltak, mert a kövek súlya és a kötőanyag fáradása miatt a falra vagy a mennyezetre készült alkotásokból viszonylag hamar kiestek a szemek.
A mozaiknak nagy jelentősége van a történészek számára is. Róma mindennapjairól ezek a színes ábrázolások adnak híradást. Számos életkép, csendélet, vadász- és harcijelenet, gladiátor viadal és ünnepség került színes kövek által ábrázolásra, ami egyfajta képeskönyvként szolgál. De a mozaik még ennél is többre képes. A híres mozaikból készült alkotásokat ugyanis a szorgos mesterek lemásolták. Olyan volt ez, mint amikor manapság egy magyar festő lefesti a párizsi Eiffel-tornyot. Ennek pedig azért van jelentősége, mert sok eredeti festmény pusztult el a történelem viharai során, de a másolatok híven megőrízték az eredeti koncepcióját. Így maradt ránk Nagy Sándor isszoszi csatajelenete a vulkánkitörésben konzerválódott Pompeiiből. Ez az egyetlen fennmaradt ábrázolás a makedón hódítóról.
Mivel Róma meghódította, majd provinciává tette Pannoniát, ezért hazánkban is előbukkantak mozaikok az egykor lakott települések területén. Ennek a mai Óbudához tartozó Aquincum volt a lelőhelye. Még töredékes formájukban is érződik, hogy milyen műgonddal készítette ezeket az egykori mester. A Hercules-villában meglelt mozaikon egy egész kis történet bontakozik ki. Herkules feszíti íját rajta, és veszi célba a feleségét elrabló Nesszosz kentaurt.
Tündöklő üveg
A Római birodalom szétesését követően az örökséget Bizánc vette át. Míg a Nyugat-Európában visszaesett a technológia a kétdimenziós szintre, addig a keleti részen továbbfejlesztették a mozaikokat. Bizáncban jelennek meg az új mozaik lapok a paloták és templomok falán, a mennyezeten és a kupolákon. Ehhez új eljárási megoldásokra volt szükség. Itt fejlesztették ki azokat a színes üvegkockákat, amelyekkel kiváltották a korábbi köveket.
Az üvegkockák nemcsak azért voltak nagyon előnyösek, mert sokkal könnyebbek voltak, mint a kövek, hanem azért is, mert számtalan méretben és színben lehetett gyártani. A folyékony üveghez megfelelő adalékanyagot adtak, ami megfestette azt. A kéket kobalttal, a vöröset és a barnát vassal, a zöldet rézzel állították elő, s az árnyalatokat az adalékanyag mennyiségével keverték ki. Még aranymozaikot is tudtak gyártani. Ezt úgy érték el, hogy két üveglap közé vékony aranyfüstöt helyeztek. Ezek az arany mozaikok drágák voltak persze, s hogy olcsóbbá tegyék a projektet, sárga mozaikokkal vegyítették az aranyozott darabokat.
Az egyház azonnal felismerte a mozaikban rejlő lehetőséget és a bibliai történeteket ezeken keresztül juttatták el a hívőkhöz. A középkorban az emberek zöme nem tudott írni és olvasni, de az ábrázolásokon keresztül sokkal jobban meg tudták érteni a vallási történeteket és azok rejtett üzeneteit. Sajnos a bizánci mozaikok nagy része elpusztult, amikor Konstantinápolyban kirobbant a képromboló mozgalom, s ami megmaradt, azt a török hódítók tüntették el. Így is fennmaradt néhány nagyon becses tábla vagy táblatöredék. Az egyik számunkra is jelentős, mivel Szent László királyunk Piroska nevű lányát ábrázolja bizánci császárnéként. Az Eirinné átkeresztelt császárné férjével, II. Joannésszel hódol a Madonna előtt.
Nyugat-Európában a reneszánsz koráig a velenceiek gyártották a felhasznált mozaikok nagy részét, mivel ez a városállam volt az üveggyártás központja. Az ottani mesterek is sokat merítettek az ókori műalkotásokból, s általuk is sok, hiteles másolat maradt fenn.
Alkony és új hajnal
A mozaikművészetnek a reneszánsz korszak vetett véget, mivel akkor a freskófestészet vált népszerűvé és általánossá. A száraz falra felvitt festmények ugyan eleinte nagyon látványosak, de idővel gyorsan pusztulni, halványodni kezdenek, nem is beszélve arról, hogy egy fal penészedhet, vagy akár össze is dőlhet, ezzel eltüntetve a ráfestett alkotást. A festmény nem tud olyan plasztikus lenni, mint a mozaik, még akkor sem, ha a művész jól ismeri a perspektivikus ábrázolás trükkjeit.
A mozaiktechnika a 19. század során kelt új életre, amikor a muranói üveggyár képes volt tízezer árnyalatban előállítani az egyes darabokat. Ez olyan lehetőséget nyújtott a képzőművészek számára, amit vétek lett volna kihagyni. Ekkor készültek el a párizsi Operaház és a Louvre mozaikból készült remekei, amelyet ugyan mesteremberek raktak ki, de egy művész tervezett meg. A mai napig is nagy látványosság a Gustav Klimt által készült díszítés a brüsszeli Stocklet palotán, és Antoni Gaudi Güel parkban felállított térplasztikái. Magyarországon a Széchenyi fürdő kupolamozaikjai Róth Miksa munkásságát dicsérik.
A mozaik ma már nem tartozik az úri kiváltságok közé, bárki burkolhatja vele a fürdőszobáját vagy a konyháját. Akár még látványos falidíszt is készíthet magának az, akinek jó a kézügyessége és van egy kis művészi hajlama. A mozaik ma is ugyanolyan látványos, mint az egykori paloták udvarában, miközben felrakásának technológiája szinte mit sem változott az évezredek során.