A cikk elolvasása: 3 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Adagoljuk mértékkel és kellő árnyalatban – mire ügyeljünk a lila szín használatkor?

A vörös és a kék házasságának különleges gyermeke 

A színeket körbejáró sorozatomban most a két elsődleges szín, a vörös és a kék frigyének gyermekét, a különleges lilát mutatom be. Jelentőségét jól mutatja, hogy ez volt az első szín, amit az ember mesterségesen kevert ki. Mivel a történelem korai korszakaiban nagyon nehéz volt a kikeverése, ezért ruházatukon csak a rendkívül gazdag emberek engedhették meg maguknak, így a színhez a gazdagság és az elegancia érzete párosult.

A lila hihetetlenül nagy árnyalatgazdagságban bukkanhat fel attól függően, hogy a vörös, vagy a kék vérvonala dominál benne.  Az ibolya lila árnyalataihoz leginkább az eltávolító, magas és sugárzó szellemiséget jelölő tulajdonságokat párosítjuk, míg a bíbor felé haladva színskálán a méltóságot, szenvedélyt, életerőt kifejező fogalmakat társítjuk. A lilát az ilyen szélsőségesen egymástól eltérő és ellentétes, hideg – meleg érzelmeket kiváltó tulajdonságai miatt sejtelmes színnek is szokás nevezni.

Az egyensúlyt hozó lila

Lássuk, milyen színekkel harmonizál a lila! Elmondható róla, hogy nagyon alkalmazkodó színről van szó, de használatát csak mértékkel ajánljuk. Fehérrel kombinálva sajátos, provence-i hangulatot teremthetünk, amennyiben az enteriőrben koptatott, antikolt felületű fenyő-, vagy kovácsolt vasalatos bútorokat helyezünk el.

Adagoljuk mértékkel és kellő árnyalatban – mire ügyeljünk a lila szín használatkor?

Forrás: https://www.flickr.com/photos/goodncrazy/5685177447

A lila remek együttest alkot a zölddel. Pihentetően harmonikussá, romantikussá teheti a szobát. Törekedjünk a két szín egyensúlyára, s ekkor – ellenpontozásként – egy erősebb színt is hatásosan bevonhatunk kiegészítőkön.

A lila a sárgával nagyon ütős párost alkotnak, lévén komplementer színek. A látvány nagyon erős, mondhatni drámai lehet. A két szín erős, élénk árnyalatait inkább kerüljük a lakásbelsők kialakításakor.

Adagoljuk mértékkel és kellő árnyalatban – mire ügyeljünk a lila szín használatkor?

A lila és a piros egzotikus hatást kelt, amennyiben az utóbbi sötétebb árnyalatú. Élettel telibb lesz a melankolikus lila árnyalatokból komponált enteriőr, ha skarlátszínnel vagy burgundival gazdagítjuk. Az arányokra azonban ügyeljünk, a piros tónusok csak ellenpontnak kellenek, és kis mennyiség is elég belőlük.

A lila a barna és a bézs társaságában is jól érzi magát, mivel a neutrális árnyalatok kicsit oldják a lila melankóliáját. A természetes anyagokból készült, melegebb hangulatú tárgyak egyensúlyt teremtenek, bensőségesebbé teszik a lilával díszített enteriőrt.

A lilát csak nagyon óvatosan párosítsuk a rózsaszínnel, mivel élénk párosuk fárasztóan felkavaró lehet, míg a pasztelles árnyalatok egyfajta Barbie-hatást válthatnak ki. A feketével ne is kísérletezzünk, hacsak nem egy rémisztő barlang benyomását akarjuk előállítani.

A lila a használati és dísztárgyakon is megjelenhet, de ilyen tekintetben nagyon nem mindegy, hogy milyen formához, mely árnyalatát kölcsönözzük. Bizonyos tárgyak és azok formája csak a lila bizonyos színeit képesek ízlésesen elviselni, és fordítva. Ha rosszul választunk, könnyen megteremthetjük a diszharmóniát.

Adagoljuk mértékkel és kellő árnyalatban – mire ügyeljünk a lila szín használatkor?

A lila a falakon is különleges hatást eredményez. Ha a piroshoz közelebb álló sötétlilára festjük a falat, meghittebbnek, kisebbnek érezzük majd a helyiséget, míg ha egy olyan mályvaszínt választunk, amely a kék oldalon áll, tágasabb, hűvösebb, de kellemesen megnyugtató teret kapunk.

A lila általában divatszínként jelenik meg, figyelemfelkeltő, méltóságteljes szín, ezüstszínnel alkalmazva extravagáns tereket tudunk vele létrehozni. A 2019-es esztendőben egy tompább, mélyebb árnyalata volt a topon, amely erőteljes energiát és komoly higgadtságot képes árasztani magából.

Adagoljuk mértékkel és kellő árnyalatban – mire ügyeljünk a lila szín használatkor?

Forrás: https://www.flickr.com/photos/wicker-furniture/10438162274

A lila pszichológiája

A lila nyugtat, javítja a memóriát, fájdalomcsillapító és immunrendszer erősítő hatása van. Nem mindegy azonban, hogy melyik árnyalatát választjuk, mert hosszú távon depresszív lehet.  Nyugtató energiáját leginkább a hálószobákban és a konyhában használhatjuk ki, ezért ezekben a helyiségekben érdemes kísérletezni vele. 

A lila a mértékletesség és a gazdagság szimbóluma, ugyanakkor megtestesíti a nőiességet is. Titokzatos és királyi tulajdonságai miatt a lilát előszeretettel használják a nagyon kreatív és különc emberek. A római Julius Caesar fejedelmi színe volt, a középkorban a bíborosok és a pápa palástján is szerepet kapott. Thaiföldön a férjüket gyászoló özvegyek színe. A szépségipar is szívesen használja a krémek, szemfestékek és parfümök csomagolásán. Különlegességét még a szerencseipar is hangsúlyozza, mivel a legnagyobb értékű, ötezer dolláros pókerzseton lila.

nyito-lefele-nyil-bibor