A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Télikert – hogy ne nélkülözzük a természetet a leghidegebb napokban sem

Pihenőszoba a virágok ölelésében

Egy népszerű filmsorozat ikonikus mondatával nyitom meg mai blogomat: „Közeleg a tél”. Nagy bölcsességet nyilván nem mondtam vele, hiszen mindenki érzi a bőrén az időjárás változásait, ami az embereket egyre inkább a négy fal közé szorítja. A természetben való barangolás időszaka véget ért, de ennek ellenére nem törvényszerű az, hogy a természetet kizárjuk a mindennapjainkból. Az ember olyan leleményes lény, hogy a szükségleteihez mindenképpen megteremti a feltételeit, legyenek bármily zordak is körülmények.

A tél és a természet közeliség harmóniáját a télikertek teremthetik meg. Mint oly sok minden, ez is az ipari forradalom éllovasának, Angliának a találmánya volt. A világ első télikertjét 1850-ben építették meg Londonban, és a Kristálypalota nevet kapta. Nyolcvanhat évvel később ugyan teljesen leégett, de addigra már a télikertek sikertörténetet írtak. A leggazdagabbak lakókörnyezetüket nem is terveztették meg e nélkül. Mára már olyan szintre lépett a fejlődés, hogy nem kell Krőzusnak lennünk ahhoz, hogy házunkhoz télikertet álmodjunk és építsünk fel.

Télikert – hogy ne nélkülözzük a természetet a leghidegebb napokban sem

A télikertek nagy üvegfelületekkel rendelkeznek, és emiatt rendszeres tisztítást igényelnek. Talán ez az egyetlen negatívum, amit elmondhatunk róluk. Ezzel szemben az előnyük számos: alapvető funkciója az, hogy hűvös időben se legyünk elszeparálva a kerttől, az udvartól, és nyitott térben gyönyörködhessünk a természet szépségeiben még januárban is. Az üvegfelületek révén a lehető legtöbb fényt engedhetjük be lakóterünkbe, emiatt ideális területe a dísznövényeknek. De ugyanígy jól érzik magukat a fűszernövényeink is. Nincs is annál kellemesebb, mint a karácsonyi vacsorát a saját friss szüretelésű fűszereinkkel ízesíteni! Ráadásul a tavaszi kiültetéshez már januárban elkezdhetjük a palántázást.

Klimatikus viszonyokat tekintve három fő típusát különböztetjük meg a télikerteknek. A hideg télikertben a hőmérséklet a téli időszakban nem emelkedik 5 Celsius fölé. Lakószobának nem alkalmas, de fenntartása minimális és plusz hőszigetelést biztosít az épület számára. Egyes növények jól érzik magukat itt.   

A szubtropikus télikert nagyjából 16-18 Celsius fokos. Csak a téli hónapokban nem tudjuk lakótérként használni, viszont nagyon sok növény telepíthető ilyen környezetbe, olyan is, amelyiknek áttelelésre van szüksége. A trópusi télikertben sosincs 20 foknál hidegebb, így szinte bármilyen lakóhelyiség elhelyezhető itt, ráadásul bármilyen növényt ültethetünk. Nyilván ennek a típusnak nagy szüksége van a fény mellett energiára is, ezért ennek fenntartása a legköltségesebb.

Építsünk télikertet

A télikertek esetében a tájolás nem elhanyagolható tényező. Sokan a déli fekvésre esküsznek kizárólagosan. Abból a szempontból igazuk is van, hogy a déli és nyugati tájolás gyűjti be a legtöbb fényt, de a tél elmúltával ez gondokat is jelent. A déli és nyugati fekvésű télikertekben rendkívül fontos a megfelelő árnyékolás beszerelése, és a kiváló szellőztetési lehetőség megvalósítása.

Télikert – hogy ne nélkülözzük a természetet a leghidegebb napokban sem

Keleti tájolás esetében a reggelek lesznek napfényesek, így ideálisak a reggeli kávé elfogyasztásához és a napilapok olvasgatásához. A délutánok egyre kevesebb fényt hoznak majd, de a növények nagy részét ez nem fogja zavarni. Északi tájolás esetén egyenletesen mérsékelt fényviszonyokhoz jutunk, ám megfelelő fűtéssel remek zöld oázist tudunk kialakítani fényérzékeny, ugyanakkor meleget kedvelő növényekből.

Anyagok, kialakítás

Anyagát tekintve is több típusú télikertből válogathatunk. A legfőbb anyag természetesen az üveg, de ebből is érdemes a háromrétegű, vagy háromszoros üvegezésűt választani, mert ezzel jelentősen csökkenteni lehet a fűtési és hűtési költségeket.

A felépítmény anyaga lehet műanyag. Ez a legjobb ár/érték aránnyal járó megoldás. Kiváló időjárás álló és hőszigetelő képességgel rendelkezik, gondozást alig igényel. A fa szerkezetűek nagyon szépek, és a természetesség érzetét keltik, de rendkívül érzékenyek az időjárás szeszélyeire. A fából készült keretek folyamatos ápolást igényelnek.

Télikert – hogy ne nélkülözzük a természetet a leghidegebb napokban sem

Az alumínium télikertek bár költségesek, de igen tartós megoldást adnak. Gyengébb hőszigetelő képességükre megoldás a hőhídmentes profil alkalmazása.  A legpraktikusabb szerkezet a fa-alumínium kombinációja, mert belülről ötvözi a fa szépségét az alumínium pozitívumaival: kívülről jól ellenáll az időjárás viszontagságainak, viszont ez a megoldás elég költségérzékeny.     

A télikertek szinte minden esetben hibridek. A kertet jóformán bármilyen más funkcióval gazdagíthatjuk. Lehet itt az étkezőnk, az olvasószobánk, a dolgozónk, de akár a konyhánkat is kitelepíthetjük egy jól szigetelt és árnyékolt építésűbe. A télikert nem csupán egy nyári kertet helyettesítő megoldás, hanem valami egészen új, az életminőségünket jócskán javító csoda. De mielőtt ezt a csodát megvalósítanánk, ne mulasszuk el az építési engedély beszerzését hozzá!  

nyito-lefele-nyil-bibor