A cikk elolvasása: 6 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Akadálymentesítés a lakásban.

Hogyan válhat akadálypályává az otthonunk? 

Egy közhellyel kezdem a cikkemet: a világ folytonos változásban van. Ez igaz mindenre, így ránk és a környezetünkre is, valamint arra a lakásra, házra, ahol élünk. Az otthonunk úgy is meg tud változni, hogy közben nem alakítunk át rajta semmit. A korábban oly kedves és meghitt otthonunk egyszer csak tele lesz csapdákkal, veszélyekkel, nehezen elérhető helyekkel. Mindez azért következik be, mert mi vagy valamelyik rokonuk megöregszik, vagy valamilyen balesetben elveszíti régi mozgásszabadságát. 

Akinek volt már rövidebb ideig tartó mozgáskorlátozottsága, eltört a keze-lába, vagy csak becsípődött a gerince, az tökéletesen tudja, hogy váratlanul felbukkannak a lakásban olyan nehézségek, amelyek korábban nem léteztek. Az illemhely kényelmetlenné, a fürdőszoba csaknem használhatatlanná válik. Képzeljük el, hogy akkor milyen nehézségekbe ütközik az, akinél a folyamatok már nem visszafordíthatók! Ez a helyzet változásokat követel a lakásban, melyet akadálymentesíteni kell.      

Emelet, lépcsők és küszöbök

Ahogy a mozgáskorlátozottságnak is megvannak a maga fokozatai, úgy az akadálymentesítés is ezekhez a fokozatokhoz igazítandó. Előfordulhat, hogy idős rokonunknak csupán a lépcsőzés jelent olyan fáradságot, amely idővel akár balesethez is vezethet. Az emeletes családi házban ilyenkor egy lakótér átrendezés is elegendő lehet. 

A nagymama leköltözik a földszintre, míg egy funkció az emeltre kerül.  Persze ez az átrendezés lehet sokkal drágább és nagyobb munkálatokat igénylő feladat, amennyiben plusz funkciókat kell kialakítani a fölszinti térben – például egy önálló vizesblokkot kell kialakítani. 

Abban biztosak lehetünk, hogy az idő előrehaladtával egyre több olyan pontra kell figyelnünk, amely az idős rokonunknak veszélyforrást jelenthet. Akár a ház előtti lépcsősor is balesetveszélyessé válhat. Ezt egy alacsony lejtésű rámpával gyorsan ki lehet küszöbölni, és nem kerül sokba. 

A lépcső és a küszöbök sajnos nagyon gyakori balesetforrások lehetnek. A lépcső esetében már az is elég, ha a mozgáskorlátozott nem tud kényelmesen fellépni az egyes fokokra. A lépcsőzés nemcsak azoknak jelenthet nehézséget, akik nehezen mozognak, de azokra is, akik szédülésre hajlamosak. 

A küszöb egy idős embernél már olyan lehet, mint a lába elé tett akadály, és nagyon sok házi baleset úgy történik meg, hogy elbotlik benne az idős ember. A lehető legalacsonyabbra kell a bejárati ajtó küszöbét cserélni, és a lakásban – ha csak lehet – mindenütt ki kell iktatni ezt az egyébként hasznos elemet, vagy olyanra cserélni, amely az ajtó nyitásával együtt a járószintbe süllyed. 

Akadálymentesítés: a küszöb is veszélyes egy idős ember számára.

Akadálymentesítés az előszobában

Haladjunk most végig a lakáson, és nézzük meg, hogy az egyes helyiségekben mire kell figyelmet fordítanunk. Az előszobának jól beláthatónak és rendezettnek kell lennie. Nagyon fontos a jó világítás, mert rendszerint ebben a folyosóban nincs természetes fény. Tegyünk erősebb égőket még az előszoba bútorához és a tükörhöz is. Ezek a kapcsolók legyenek jól hozzáférhetőek, és olyan magasságban legyenek, ahol a mozgáskorlátott könnyen eléri. Amennyiben kerekesszékkel közlekedik a lakó, akkor ennek magasságához kell mérni mindent, így a kapcsolók elhelyezését is, melyek sokkal alacsonyabban lesznek majd. 

Az előszobában, de a többi vizes helyiségben ugyancsak fontos, hogy a járólap csúszásmentes legyen. Az esőből belépve nagy az elcsúszás veszélye. Nagyon sok idős ember emiatt esik el és sérül meg. A járókerettel vagy kerekesszékkel közlekedők számára az is fontos, hogy a lakás járószintje ugyanazon magasságban legyen, s lehetőleg egynemű, csúszásmentes borítást kapjon.      

Akadálymentesítés a fürdőszobában és a konyhában

Következzen most a fürdőszoba és a konyha. A csúszásmentesség mellett a fürdőszobában sok helyütt kell elhelyezni kapaszkodókat. Ezek a kapaszkodók akkor is nagyon hasznosak, ha semmilyen problémánk sincs, de egy mozgásproblémás embernél kötelezőek a jól látható, megfelelő helyre erősen rögzített, kényelmes kapaszkodók. Különösen fontos ez a kád esetében, amelynél a ki-beszállás alapvető veszélyforrás. 

Az illemhelyre is célszerű kapaszkodókat szerelni, és a mozgássérültek esetében az a jó, ha a fürdő és a vécé egy helyiségben található. Sok idős embernek a hajdanán telepített ülőke már nagyon alacsonyan lesz, előfordulhat, hogy nem lesz képes felállni a porcelánról. Szerencsére vannak elérhető árban vécémagasítók, amelyeket egy perc alatt fel lehet szerelni.   

A fürdőszobában sokkal kényelmesebb megoldás a zuhanysarok, mint a kád, vagy a nagy peremmel rendelkező zuhanykabin. A zuhanysaroknál akár egy felhajtható ülőkét is érdemes kialakítani, és elegendő egy zuhanyfüggöny elhelyezése. Noha a fürdőszobai ajtók esetében nem ajánlott az üvegbetétes használata, de ebben az esetben mégis tanácsos olyan ajtót behelyezni, amelyen át látszanak a körvonalak. Kerekesszékesek esetében az is fontos, hogy a mosdó alá be lehessen helyezkedni a székkel, és az összes konnektor, kapcsoló, polc kényelmesen elérhető legyen. 

Akadálymentesítés: a fürdőszobában sokkal kényelmesebb megoldás a zuhanysarok, mint a kád.

A konyhára is célszerű üvegbetétes ajtót rakni, és természetesen a padlónak ott is csúszásmentesnek kell lennie. Nagyon fontos, hogy semmilyen akadály ne legyen a tűzhely és a kamra, vagy az egyéb munkapultok közötti útvonalakban. Mivel a konyhában sok mindent tárolunk, kifejezetten sínen gördülő fiókokkal rendelkező szekrényeket és polcokat érdemes elhelyezni. Ez a gördülő sínes megoldás azt is megakadályozza, hogy túlnyissuk a tárolót és kiessenek a dolgok. A mosogatónál és a fürdőszobai csapnál is érdemes nagykaros vízcsapot telepíteni, melyet nagyon könnyen lehet mozgatni.     

Akadálymentesítés a nappaliban és a szobában       

Alapvetésnek tekinthetjük, hogy mindenhol legyen jó a világítás, de a szobákban a természetes fényt is érdemes minél jobban bevetni a cél érdekében. Az ablakoknak könnyen kinyithatóknak kell lenniük, erre célra vannak speciális vasalatok és zárak. Ugyanez vonatkozik az árnyékolókra is. Az automatika az ablakoknál nagyon megkönnyítheti egy mozgáskorlátozott életét. A kézi kapcsolóval minden funkciót el lehet végezni egy karosszékből. Érdemes pénzt áldozni rá. 

A beltéri ajtókat is úgy kell megválasztani, hogy azok könnyen nyithatók legyenek. A legjobb megoldás a síneken mozgatható tolóajtó, ráadásul az ajtószárnyak sem képeznek akadályt a lakásban. A botlásveszélyt a küszöbök kiiktatása mellett azzal is elkerülhetjük, ha nem terítünk le szőnyeget, mert sajnos annak a szélében is fel lehet bukni.       

Idős embereknél már gondot okozhat a leülés és a felállás, ezért a mély és süppedő fotelokat jobb magas lábakon álló, kényelmes, de nem süppedős típusokkal felváltani. Előfordulhat, hogy ugyanezen ok miatta a hálószobai ágyat is le kell cserélni olyan magasságúra, amelyből már kényelmes ki tud szállni a mozgásában korlátozott. A magasítást úgy is meg lehet oldani, ha több rétegben helyezünk el matracot, feltéve, ha azok nem csúszkálnak egymáson.  

A lakás bútorai és „ellenséggé” válhatnak egy mozgásában már erősen korlátozott személy esetében. Egy erővel felnyitható ágyneműtartó vagy kihúzható fotelágy már biztosan nem lesz jó ebben az esetben. Az ágyneműnek jobb lesz egy gördülő polcos komód, és a többi szekrény esetében is a sínen gördülő, jól elérhető polcok jelentik a megoldást. A korábban magasra szerelt nyitott polcokat pedig olyan magasságba célszerű átszerelni, amelyet idős rokonunk kényelmesen elérhet.   

Amennyiben olyan mozgáskorlátozott él a lakásban, akinek van némi érzéke a technikához, annak a lakásautomatikai megoldások egész tárháza állhat rendelkezésre. Ezek nem olcsó megoldások ugyan, de hihetetlenül meg tudják könnyíteni azoknak az életét, akik már soha nem nyerhetik vissza régi egészségüket.   

nyito-lefele-nyil-bibor