A cikk elolvasása: 2 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Tippek a tipikus előszobák hátrányainak kiküszöbölésére

Méltatlanul elhanyagolt része a lakásoknak az előszoba, noha vendégeink itt lépnek be a lakásunkba, azaz első pillantásukkal otthonunknak ezt a részét térképezik fel. Olyan ez, mint a szerelem, az első pillantást nem lehet a másodikkal pótolni, vagyis a korai megítélés nem, vagy csak nagyon nehezen lehet átfordítani. Így van ez lakásunk esetében is: hiába a szép nappali, ha egy kócos előszobán kell a vendégeinknek átvonulniuk.

A tervezés során sem ez az a helyiség, amire a legtöbb figyelmet fordítják, ezért sokszor előnytelen az előszoba mérete, felépítése, vagy annak megvilágítása. Azonban mégsem kell elkeserednünk, mert apró praktikákkal szép sminket pakolhatunk a látogatóink elé, nem megfeledkezve a funkcióból eredő praktikumokról.

Amennyiben az előszoba folyosószerű, akkor sem előszobafalat, sem beépített szekrényt nem tehetünk ide. Viszont keskenyebb cipős szekrény és néhány fali fogas a kabátoknak még elfér.  Ha van még helyünk, szerelhetünk a falra felhajtható ülőkéket is, vagy telepíthetünk dizájnos, az előszoba burkolatához, vagy színvilágához illő összecsukható ülőkét kényelmessé téve a cipőhúzást. Szélesebb térbe már tervezhetünk 35-40 cm mélységű beépített szekrényt, elsősorban cipőtároló funkcióval.

Optikailag is változtathatunk a helyiség arányain. Például a keresztirányú csíkozás (mondjuk szőnyeg formájában vagy a padló mintázatában) tágítja a teret. Alkalmazzunk világos színeket, viszont a mennyezetet fessük néhány árnyalattal sötétebbre, ennek is tágító hatása van. Szintén térnövelő, ha levesszük a beltéri ajtókat azokról a helyiségekről, ahol nem feltétlenül szükségesek.

A keskeny előszobák végébe keresztben helyezzük el a szekrényt, előszobafalat. Amennyiben ez nem megy, fessük sötétebbre ezt a falat, ezzel szinte “előreugrik” és az előszoba rövidebbnek látszik. Jó választás ide egy kép vagy fotófal is. 

Az előszobákra jellemző hátrányos tulajdonság még az is, hogy a bejárati ajtón kívül nincs fényt bebocsájtó nyílászárójuk. Belépve, s magunk mögött becsukva az ajtót így rögtön a sötétségbe, de legalábbis a homályzónába lépünk. Szerencsés, ha az ajtó fölött ki tudunk alakítani egy kis világítóablakot. Elengedhetetlen ilyenkor az előszobafalnál, és/vagy a mennyezeten dizájnos lámpák elhelyezése. A fal és a mennyezet legyen világos színű, ezzel is növelve a fényhatást. Ötletes megoldás lehet az előszoba egyéb szekrényeiben elhelyezett nyitásra kigyulladó spot lámpa.     

Régi építésű házak lakásaiban gyakran nagy a belmagasság. Ez valójában szerencsés adottság, ha az előszobára gondolunk. Már az ajtó fölötti részek is remekül kihasználhatóak: polcokat, fali szekrényeket helyezhetünk el. Képekkel, tükrökkel és egyéb dizájnelemekkel itt bátrabban dolgozhatunk, hiszen felfelé tudunk terjeszkedni. Ugyanakkor – nem ellentmondva a funkcionalitás adta előnyöknek – csökkenthetjük a magasságérzetet, ha a mennyezet alatt 30-40 cm-rel körbefuttatott díszlécet telepítünk.

nyito-lefele-nyil-bibor