A cikk elolvasása: 3 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

2020 trendi lakása

Természetesség, újrahasznosítás, textúra mix – ezek lesznek a 2020-as év meghatározó trendjei

Az év végéhez közeledve sokan tekintenek vissza, hogy milyen esztendőt hagynak maguk mögött. A lakberendezők azonban már előre tekintenek, hiszen fel kell kapaszkodniuk a 2020-as év divathullámaira.

A új évtized az enteriőrökben is újat hoz, tulajdonképpen egy filozófiaváltásra készülhetünk fel. A fenntarthatóság és a környezetvédelem a lakáskultúrában is tetten érhető lesz. A tervezők és az ipar egyre nagyobb figyelmet fordít az újrahasznosításra, az alternatív és a természetes technológiák közötti egyensúly megtartására. Az innováció az újrahasznosítás jegyében tesz le újdonságokat: A kukorica, tengerifű vagy éppen a bambusz eddig is népszerű volt, de most talán még nagyobb szerepet kapnak az ebből készült tárgyak, kiegészítők.

A műanyag reneszánsza úgy tűnik végérvényesen véget ért, hiszen nap, mint nap hallunk az óceánokban úszó műanyagszigetekről, és az ott csapdába esett tengeri állatokról. Helyüket az igényes kézműves termékek veszik át, amelyek teljesen más értelmezését adják a lakásbelsőknek.

A műanyag reneszánsza úgy tűnik végérvényesen véget ért

A műanyag elvetése azért is izgalmas kérdés, mert közben egyre divatosabbá válik a 70-es, 80-as évek diszkó korszakának megidézése az enteriőrben. A színek kavalkádját és az akkori hosszúkás formavilágot ugyanakkor már a természetes anyagokkal kívánják visszaadni.

Új szerepet kap az otthon

Az életkörülmények változása is meghatározza a trendeket. Manapság már egyre többen dolgoznak rugalmas munkaidőben, vagy otthon, így a városi lakások hibridekké lesznek. A pihenés, szórakozás mellett inspiráló munkahellyé is kell válnia az otthonoknak. Ahol csak lehet, ott a tereket egybenyitják majd. Akár még a hálószobát is egyterűvé teszik a fürdővel, legfeljebb térelválasztó üvegfalat építenek a két helyiség határában.

Akár még a hálószobát is egyterűvé teszik a fürdővel, legfeljebb térelválasztó üvegfalat építenek a két helyiség határában.

A hálószobák visszafogottsága már a múlté, helyébe a luxus érzése, a hangulatos, csillogó fém részletek, a bársony puhasága, a nehéz drapériák és a márvány eleganciája léphet. Ezzel szemben a konyhában váratlanul megjelenik a fekete szín. Akinek ez első hallásra túl komor lenne, azok kezdő lépésként a kiegészítőkkel, konyhai kellékekkel kísérletezhetnek. Manapság már olyan csapot is lehet kapni, amelyik a matt fekete színével gyönyörködtet.

a konyhában váratlanul megjelenik a fekete szín

A nagy gardróbszekrények kora végleg leáldozik, sőt a nyitott tárolás veszi át az uralmat. A márkás, harmonikus stílusú ruhadarabok egyfajta dekorációs elemként szolgálnak, ha nyitott tárolásuk mellett döntünk. Egy stílusos, álló ruhafogas nagyon dekoratívan emelheti ki és tárolja a legszebb ruhadarabokat.

Egy stílusos, álló ruhafogas nagyon dekoratívan emelheti ki és tárolja a legszebb ruhadarabokat.

Anyagok, színek

Az anyagok használatában a textúrák tobzódása várható. A szőnyeg, a függöny, az ágytakaró és a díszpárnák már nem egyen stílusúak, hanem változatosságukban rímelnek remekül egymásra. A bőrkanapén megfér egymás mellett a gyapjútakaró, a kötött párna, a prém, illetve a plüss- és selyem anyagok is.

A falak színéről már korábbi cikkemben értekeztem. Most csak gyorsan felsorolom a divatos árnyalatokat. A 2020-as évben a menta, a mogyoró, a vanília, a szürkészöld, a meleg szürke és a kék fogja körülölelni az egyes helyiségeket.

A korábban népszerűnek számító irányzatok közül több is ki fog halni, és ezekre is jó lesz figyelnünk, nehogy bent ragadjunk az időcsapdában. A terazzo csempék még 2018-ban robbantak be újra, de egyesek szerint fényük a közeljövőben kikopik majd. A fehér tereknek is véget ért az uralkodásuk. A belső terekre egyre inkább a modern és a tradicionális keveréke lesz jellemző, melyet színes falak fognak kiegészíteni.

Az anyagok használatában a textúrák tobzódása várható.

A tükrözött felületű bútorok ideje is lejárt. Ezeket a kényes felületeket, ahol a por, a karcolás és a szimpla ujjnyomok is meglátszanak, már nem szeretnénk naponta suvickolni. A szuper minimalista stílusnak is annyi. Ezek az életszerűtlenül makulátlan, szegényes belső terek unalmassá váltak. Ugyanez a helyzet a másik véglettel: a bohém dizájn ugyancsak kikopóban van.

Ezek az életszerűtlenül makulátlan, szegényes belső terek unalmassá váltak.

A sárgaréz dekoráció helyébe talán az ezüst léphet be, ami azért is érdekes váltás, mert a passzív szürke is kiszorulóban van. Helyére a szürke és a barna, vagy a zöld keveréke kerülhet.

Hogy aztán az elemzők előrejelzései megállják-e a helyüket, az majd a szilveszteri gongütés után elválik, és már nem is kell sokat aludnunk hozzá, hogy a 20-as évek meglepjenek minket. A Bíborház Kft. nevében kívánunk minden kedves vásárlónknak sikerekben gazdag boldog új esztendőt!

nyito-lefele-nyil-bibor