A cikk elolvasása: 7 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc: +36 (70) 426-3106

Sátor

Ősi találmány, aminek mai is nagy divatja van

Tombol a nyár, ilyenkor indulnak a családok nyaralni. Van, aki előkelő szállodában száll meg, mások kisebb moteleket, apartmanokat választanak bázishelyül maguknak. A kalandvágyók, a kispénzűek és a fiatalok gyakran választják szálláshelyül az egyik legősibb megoldást: vesznek egy sátrat, és valamelyik kempingben felverik azt. 

Amellett, hogy még mindig ez a legolcsóbb megoldás, nagy előnye a sátorozásnak az is, hogy könnyen és gyorsan válthatunk szálláshelyet. Vannak, akik kempingről kempingre vándorolva bejárják egész Európát. A kempingezés kultúrája ma már olyan szofisztikált, hogy a négy-ötcsillagos típusokban szinte minden kényelmi funkció megtalálható a tisztán tartott vizesblokktól a tévészobáig. A nagy kempingezők persze lakókocsikban laknak, de még mindig nagy divatja van a sátorozásnak is, s miközben esténként abban hajtják álomra a fejüket, talán nem is gondolnak rá, hogy milyen ősi találmányról van szó.         

Egy kis sátor-történelem 

Az iskolában úgy tanuljuk, hogy az ősember barlangokban lakott. Nem cáfolva ezt az állítást, egy „is” szócskával kell azt kiegészíteni. Az ősi emberek gyakran voltak mozgásban, hiszen a vadak után kellett menniük, amelyeket el akartak ejteni. Ezek a cserkészutak napokig, akár hetekig is tarthattak, s valahol álomra kellett a vadásznak a fejét hajtania. Erre voltak jók a magával vitt bőrök, amelyeket alkalmilag összeállított sátor befedésére használtak.  Az ősi sátrak vázát gyakran mamutok csontjaiból állították fel, hiszen ennek az állatnak a csontjai kihalásukat követően még sokáig megtalálhatóak voltak a sztyeppén. 

Az ősi emberek gyakran voltak mozgásban, hiszen a vadak után kellett menniük, amelyeket el akartak ejteni. Ezek a cserkészutak napokig, akár hetekig is tarthattak, s valahol álomra kellett a vadásznak a fejét hajtania. Erre voltak jók a magával vitt bőrök, amelyeket alkalmilag összeállított sátor befedésére használtak. 

A legrégibb sátrak nyomaira Moldovában bukkantak a régészek, ahol a fagyott föld megőrízte a cölöpök és a sátor kerek aljának a nyomait. Hatalmas sátrak voltak ezek, és közel 40 ezer évvel ezelőtt használták azokat. Az állattenyésztés és mezőgazdaság általánossá válásával sem szűnt meg a sátorhasználat, sőt tovább fejlődtek a típusok használati céljuk és az egyes kultúrák alapján. Az ókori Róma a legtöbb sátrat a hadsereg számára készíttette. A római légiók nagy utat tettek meg a csatamezőig, így szükség volt a mobilis szálláshelyekre. A római sereg és legénység tisztjeinek speciális sátraik voltak, amelyeket egy külön egység szállított és vert fel. A legismertebb típus az úgynevezett contubernium volt, amelyben 8 katona fért el. Mivel csak alvás céljára használták, ezért nem volt másfél méteresnél magasabb, ha felállították. 

A nomád népek számára a sátor alapvető szálláshely volt, hiszen a legelő jószágokkal vándoroltak a füves területeken. A sátrak mérete, formája és anyaga ahhoz az éghajlathoz és környezethez igazodott, ahol éltek. Az indiánok sátrait a különböző kalandfilmekből jól ismerjük: kúp alakúak voltak, erős és hosszú léceket döntöttek keresztbe, így maradt a kúp csúcsán egy nyílás, ahol a füst távozhatott. A sátorszerkezetet bölénybőrrel borították. A sztyeppei népek a jurta formára esküdtek, sokkal nagyobb volt a sátor belső tere, amelyet szőnyegekkel terítettek le. A jurtát haszonállatok bőrével – birka, ló, szarvasmarha – borították, amelyet megtoldottak még nemezzel is. A nemez birka gyapjából készült és a hideg ellen védte a bentlakókat. 

A sátrak fejlődésének mozgatórugói         

A sátor hagyományos eszköznek mondható, ami anyagát és szerkezetét tekintve nem sokat változott az ipari forradalomig. Ekkor azonban létrejöttek azok a tömeghadseregek, amelyeknek rengeteg szállásra volt szükségük a fronton, miközben gyorsan kellett a csapatoknak mozogniuk. Erre mind a mai napig a katonai sátor a legjobb megoldás, amelyet nagy tömegben kezdtek gyártani. Ennek anyaga azonban olyan vastag vászon volt, amelyet valamilyen víztaszító anyaggal is bevontak. Ezeket hívjuk gyűjtőnéven impregnáló anyagoknak. Ezekben a sátrakban már több tucat katona is elfért, és a gyors harctéri műtéteket is olyan orvosi sátrakban végezték, amelyekben kényelmesen, felállva mozoghatott az egészségügyi személyzet. 

A sátorfejlődés másik mozgatórugója a békés, és gyarapodó polgári életformához kapcsolódik.

A sátorfejlődés másik mozgatórugója a békés, és gyarapodó polgári életformához kapcsolódik. Az emberek zöme városlakó lett, akik azonban vágytak a természetbe. Teret hódított a természetjárás és a turizmus kultusza, ami jelentős innovációkhoz vezetett a sátorgyártóknál, s tulajdonképpen ez a fejlődés mind a mai napig tart, s alighanem a jövőben is tartani fog. Számos, funkciókra tervezett sátortípus közül válogathat az, akinek erre az eszközre van szüksége. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki csak kempingezni szeretne vagy egy félelmetes hegyet kíván meghódítani. Közös igény ugyanakkor, hogy a sátrak minél könnyebbek legyenek, s azokat a lehető leggyorsabban és egyszerűbben lehessen felverni, emellett legyenek megfelelően szívósak és eső-, valamint szélállóak. Ennek az összetett igénynek igyekeznek a sátrakat gyártó cégek megfelelni. 

Hogyan válasszuk ki a sátrunkat?     

A nagy választék természetes azzal jár, hogy alaposan végig kell gondolnunk, milyen célra kell a sátor, hányan fogják azt használni, ugyanis nem létezik olyan típus, ami mindenhol és mindenre megfelelő lenne. Alapvetőnek mondható, hogy jó minőségű sátrat érdemes vásárolni, mert az olcsóságnak nagyon kényelmetlen következményei lehetnek: gyors beázás, gyenge szélellenállás stb. 

Azok, akik csak a strandra vennének maguknak valamilyen árnyékolót, egyszerű a dolguk, hiszen oda elég egy beülős, egyrétegű sátor, amit pillanatok alatt fel lehet állítani. Komolyabb sátorra lesz szüksége annak, aki a hátizsákjában viszi egyik helyről a másikra a vászonházát. Számukra elsődleges szempont lesz, hogy a sátor ne legyen nehéz, és gyorsan fel lehessen verni. A természetben túrázóknak, de különösen a kemény hegyi viszonyokra számítók számára sokkal fontosabb lesz a magas víz- és szélállóság, amihez több rétegű sátorra és acélcövekekre lesz szükségük. 

Nem lényegtelen, hogy a sátorban hány ember fog aludni. A kényelmes alváshoz legalább 70 centiméter szélesség kell, s ezt a méretet kell figyelembe venni a választáskor. A sátor méretébe még bele kell kalkulálni, hogy abban lesznek a poggyászok és minden egyéb, amit nem lehet a szabad ég alatt tartani. A sátor konstrukciója sem mellékes, így a rétegek száma, a stabilitáshoz járuló eszközök anyaga és szerkezete stb. A formai elemek is dominánsak lehetnek.  A kupola alakú sátrak a gyalogtúrákra alkalmasak, míg az alagút formájúak kényelmes teret adnak a jobb berendezkedéshez. Az alagút formájúakat összetettebb struktúrákban is árulják, így egy nagyobb társaság is elszeparálódhat némileg. A családi sátrakat már nem olyan egyszerű összerakni, cserébe viszont számos funkcióra alkalmasak. Ezeknek lehet előterük, külön hálóhelyi kabinjuk, egy nagyobb központi terük, ráadásul kényelmesen lehet benne közlekedni, mert a magasságuk minimum 180 centiméteres. Ezeket a sátrakat azonban már egy gépkocsi csomagtartójában kényelmes szállítani. 

Mire ügyeljünk még a sátorral kapcsolatban?        

Amikor sátrat vásárolunk, érdemes megnézni az úgynevezett vízoszlop mutatószámot. Minden sátortípusnak át kell esnie egy műszaki teszten, ami a vízállósági besorolásához vezet. Minél magasabb ez a szám, annál nagyobb a víz elleni védelme a sátornak. A sátrak ugyan erős, impregnált vásznakból, speciális műanyagokból készülnek, de az idők és a használat során veszítenek a védelmi képességükből. Ezért az anyag fáradása és az UV-sugárzás okolható. Minden sátorhasználat előtt célszerű megvizsgálni az anyagot, és ahol szakadás található a varratoknál, azt feltétlenül be kell foltozni. Erre a célra már remek hibajavítókat lehet kapni, amelyeket érdemes magunkkal vinni a sátorozáshoz. A sátor akkor véd igazán, ha tökéletes, mert egyetlen kis lyuk is kellemetlen beázáshoz vezet. 

A nagy őszi túrázások még itt állnak előttünk, ezért szükség lehet egy príma sátorra, de remek bázisa lehet ez csemeténknek a kertben, ahol naphosszat játszhat a barátaival. Jó kempingezést és túrázást kívánok mindenkinek, a kerti sátorozáshoz pedig kellemes időt a gyerekeknek!