A cikk elolvasása: 5 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Nagy projekthez tökéletes építész dukál.

Nagy projekthez tökéletes építész dukál 

Magyarországon tavaly több, mint 22 ezer új lakás épült, s ezeknek nem kis százalékát önálló portára tervezték, azaz családi házat építettek meg a tervek alapján. A házépítés egy átlagember életében igen jelentős projektnek számít mind anyagi erőforrások, mind az adminisztrációs terhek tekintetében. A tökéletes ház megépítése nagyon komoly előkészületeket és tervezést igényel. Azon szerencsések előtt, akik rendelkeznek a megfelelő tőkével, tornyosul egy jelentős akadály: meg kell találni a megfelelő tervezőt és kivitelezőt, akik felépítik álmai otthonát. A megfelelő talán nem is a legjobb jelző, mert a tökéletest kell kiválasztani, akivel a projekt során mindvégig szorosan együtt kell majd működni. Egy rossz választás tragikus következményekkel járhat. Nem szerencsés, ha kivitelezés közben kellene építészt váltani. 

A szakember kiválasztásának alapvető szempontjai 

Az internet korában az összes építésziroda munkáira és tevékenységére ráláthatunk. Elvileg ez a nagy választék pompás, de éppen a bő választék okozhat gondot, ezért célszerű felállítani olyan alapvető szempontokat, amely ésszerű mennyiségre szűkíti le azt a kört, amelyből választunk. 

Az internet korában az összes építésziroda munkáira és tevékenységére ráláthatunk.

A referenciamunkáknál szokták kezdeni az építtetők a válogatást, ami természetesen fontos szempont, de nem ez az igazi kiindulópont. A házépítés nagyon sok bürokratikus eljárást követel meg, és ezek területről területre, de akár az adott településre vonatkozólag is változhatnak. Akad olyan önkormányzat, amely meghatározza a ház méreteit, elsősorban annak magasságát, de esetenként még a stílust is szabályozhatják. Olyan műszaki paramétereket követelhetnek meg, amelyet nem biztos, hogy tökéletesen ismer az az építész, akit a munkái alapján választanánk. Ez az oka annak, hogy az építészek területileg is specializálódnak, beleássák magukat az előírásokba, és tudni fogják, hogy mi az, ami megvalósítható az ügyfél kívánságaiból, és mi az, amelyre nem adnának ki engedélyt. 

A kiválasztandók köre így alaposan leszűkíthető. Ezután érdemes a referenciamunkákkal foglalkozni, illetve rákeresni a kívánandó stílusra, amelyet megcéloztunk maguknak. A referenciák esetében érdemes lehet felkeresni olyan házak tulajdonosait, akik az illető építésszel dolgoztak, és udvariasan érdeklődni felőlük. Nagyon sok és hasznos információt gyűjthetünk be, amelyek alapján a kiválasztandók körét tovább szűkíthetjük. Kiderülhet az illetőről, hogy nagyon nagy időintervallummal teljesíti a tervezési fázisokat, ezzel megdrágítva a beruházást, vagy olyan típus, aki rá akarja erőltetni a megszokott megoldásait az ügyfélre stb. 

Rosszul szűrtünk, ha négynél több iroda címe aktuális még. Mivel egy előzetes megbeszélés legalább egy-másfél óráig szokott tartani, saját időnket pazaroljuk, ha irodáról irodára vándorlunk.   

A jó tervező kicsit olyan, mint a gyóntató pap. Ne lepődjünk meg, ha rólunk és a családunkról érdeklődik, hiszen tudnia kell, hogy mekkora élettére, beosztásra és milyen szolgáltatásokra lesz szüksége a ház lakóinak.

Az első találkozás

Tegyük fel, hogy optimálisan kiválasztottuk azt a néhány tervezőt, akivel látatlanban dolgoztatnánk. Ezt követi az első találkozás az adott szakemberrel, ami döntő lesz. Mi az, amire érdemes lesz figyelni a megbeszélés alkalmával, hogyan hozzuk meg a pozitív döntést?

Amikor felveszük a tervezővel a kapcsolatot, már az sem mellékes, hogy mikorra kapunk időpontot. Amennyiben egy távoli céldátumot ad meg, gyanítható, hogy a tervezés sem lesz gördülékeny. 

A jó tervező kicsit olyan, mint a gyóntató pap. Ne lepődjünk meg, ha rólunk és a családunkról érdeklődik, hiszen tudnia kell, hogy mekkora élettére, beosztásra és milyen szolgáltatásokra lesz szüksége a ház lakóinak. Előfordulhat, hogy az elképzelésünk helyi előírásokba vagy jogszabályokba ütközik. Erre a jó építész azonnal felhívja a figyelmet és alternatívákat javasol. 

Nagyban megkönnyíti a házépítés körülményeit az is, ha az építész azonnal tud ajánlani gépészmérnököt, profi kivitelezőt, belső építészt. A legtöbb építészirodának megvannak a megfelelő partnerkapcsolatai, és készen kapjuk ezek elérhetőségeit. Az ilyen kapcsolati háló előnye abban is megmutatkozhat, hogy kedvezményes ajánlatokhoz jutunk, ami a sok milliós beruházás esetében nem mellékes szempont. Mivel a házépítés komplex folyamat, nagy terhet vesz le a vállunkról az az építész, aki az anyagbeszerzésben is tanácsokat, tippeket tud adni.  

Az az ideális helyzet, ha a három legfőbb vezérelv érvényre jut: a hely és telek adottságaihoz való alkalmazkodás, az építtető igényei és az építész szakmai ambíciói. Nem feledkezhetünk el az emberi tényezőről sem, amely nagyon egyedi: jelesen is az, hogy mennyire szimpatikus az illető, mennyire tudunk megbízni benne. Mindezeknek a tényezőknek az összesége határozza meg, hogy kit választunk ki a projektre.     

Aki először építkezik, annak jó tudnia, hogy a tervezés rendszerint három nagy fázisból vagy mérföldkőből szokott állni.

A tervezés fázisai

Aki először építkezik, annak jó tudnia, hogy a tervezés rendszerint három nagy fázisból vagy mérföldkőből szokott állni. Ezekhez a fázisokhoz már díjfizetés is kapcsolódik, és jó, ha tisztában vagyunk az ütemezéssel és a fizetés mértékével.   

Elsőként egy vázlatterv készül el. Nagyon fontos szakaszhatár, mert itt még bármin tudunk változtatni anélkül, hogy „büntető pénzt” fizetnénk. A vázlattervek általában másfél-két hónap alatt készülnek el. Ennél rövidebb idő alatt elkészült tervvázlatnál érdemes a dokumentációt tervzsűrivel vagy tervtanáccsal ellenőriztetni. Az eljárás nem kerül egy fillérünkbe sem! Az előkészítő vagy vázlatterv jóváhagyását követően a teljes tervezési díjnak a 15 százalékát szokták bekérni.  

Ezt követi az engedélyezési terv, amely a hivatalok irányába sorsdöntő szakasz. Amennyiben a terv átment a „vizsgán”, akkor a tervezési díj 30 százalékát szokták az építészek kérni. Az engedélyezési tervfázis azért is határkő, mert ekkor még kezdeményezhetünk változtatást a terven. Ennek lezárulta után már változtatásra nincs lehetőség.  

A harmadik, végső fázis a kivitelezési terv, amelynek elkészültével a maradék díjat, azaz az 55 százalékot kell kifizetnünk. A teljes tervezési költség nem kis léptékű, sokaknak esetleg nagyon drágának tűnhet. Ezzel kapcsolatban érdemes tisztában lennünk, hogy az építésznek a díjban osztoznia kell a társtervezőkkel, akiket bevont a projektbe.   

Amennyiben jól választottunk, gördülékenyen és megfelelő légkörben folyhat az építkezés, ami – ahogy mondani szokták – minden pénzt megér.

Építész: amennyiben jól választottunk, gördülékenyen és megfelelő légkörben folyhat az építkezés.

nyito-lefele-nyil-bibor