Tartalomjegyzék
Vidéki vagy polgári a vitrin?
Erre a kérdésre manapság nincs igazi válasz, ha a vitrinekre gondolunk. Sőt, maga a kérdés is butaságnak tűnhet, hiszen vidéken és városon egyaránt lakberendezési tárgy az üveges szekrény.
A kicsit korosabbak azonban emlékezhetnek még a múlt század második felére, amikor a vitrin kifejezetten a vidéki házak fontos bútordarabja volt, míg a városi, nagyvárosi emberek életteréből hiányzott ez a szekrény.
A vidéki porták tisztaszobájában rendszerint állt egy vitrin, amelynek polcain valamilyen díszesebb porcelántárgy vagy -figura volt a központi elem, de itt helyezték el a szépen keretezett családi fényképeket és egyéb emléktárgyakat is. Ennek alapján azt mondhatnánk, hogy egy tipikusan a vidéki kultúrából városiasodott bútortípus a vitrin, holott múltja sokkal régebbre nyúlik vissza, és természetesen az arisztokrácia volt az első használója.
A pohárszékből kiindulva
A vitrin olyan szekrény, amely az értékes és szép tárgyakat foglalja magába és mutatja meg. A középkorban ezt a funkciót a főuraknál és a gazdag városi polgároknál az úgynevezett pohárszék töltötte be.
A pohárszék egy nyitott polcokkal rendelkező szekrény. Szépen faragott tömörfából készült, nagyméretű és súlyos bútordarab volt. A pohárszék önmagában uralta azt a teret, ahol állt. Itt helyezték el a család legszebb ezüsttárgyait, a kidolgozott ötvösmunkákat, az ezüst- és ónkupákat, nagy tálakat.
Ez a bútordarab a kastélyokból és várakból viszonylag hamar beköltözött az egyre gazdagabbá váló városokba, és a civitas tagjai ezen keresztül mutatták be gazdagságukat és potenciáljukat. Minél módosabb volt egy városi vezető, annál nagyobb és pazarabb volt a pohárszék az ott tárolt kincsekkel együtt.
Pohárszékeket manapság múzeumokban és vártúrákon láthattunk, míg utóda, a vitrin sokadik virágzását éli.
A vitrin „születése”
A vitrinek születéséhez több feltételnek kellett adottnak lennie. Egyfelől növekedni kellett annak a rétegnek, amely a drága bútort megengedhette magának, hiszen a drágasága nem önmagában rejlett csupán, hanem az ott kiállított tárgyakban is. Szükség volt még arra is, hogy a tökéletesen átlátszó üveg nagy tömegben elérhető legyen, mivel a vitrint a közvetlen elődjétől, a kabinetszekrénytől a sokkal gazdagabb üvegezés különböztette meg leginkább.
Ezek a feltételek a XVIII. század során először Nyugat-Európában valósultak meg, amelyhez még a porcelántárgyak kultusza is hozzájárult. Az előkelők kastélyaiból végleg eltűnt a nehézkes pohárszék, hogy helyét átadja a sokkal kecsesebb, elegánsabb és légiesebb utódának, a vitrinnek. Az üveg csillogása megemelte a dísztárgyak fényét, és ez a ragyogás nagyon is tetszésére volt a báróknak és grófoknak. A vitrinnel és tartalmával hivalkodni lehetett, státuszbútorrá vált.
Az 1700-as évek már a polgárság felemelkedéséről szóltak, így az arisztokrácia szokásai és használati tárgyai nagyon gyorsan bekerültek az elegáns polgári lakosztályokba és szalonokba is. A kereskedelmi tevékenység exponenciálisan növekedett. A kereskedők lassan, de biztosan az egész Földet a piacuknak tekintették.
Az Újvilágból Amerika lett, amelynek kincsei beözönlöttek Európába. A kereskedők maguk is nagy utakat tettek meg tengerjáró hajókon. A nagy utakról beszerzett érdekességek és különlegességek nem is lehettek volna jobb helyen, mint egy üveges szekrényben, azaz egy vitrinben a lakás egy frekventált pontján.
Új szerepkörben a polgárosodás korában
A XVIII-XIX. században a bútoripar presztízse is megnövekedett. Az első „divatdiktátor” természetesen a francia királyi udvarban bontogatta a szárnyait. André-Charles Boulle kreációi, így a vitrinei is Európa-szerte ismertek és népszerűek voltak. Anglia egy évszázad múlva követte, kinevelve a másik nagy bútortervezőt, Thomas Chippendale-t.
A XIX. században a vitrin alapvető bútornak számított, és az is nagyon jellemző, hogy a polgári élettérbe kerülve ezek a bútorok már sokkal letisztultabbak voltak, egyre kevesebb felesleges díszítőelem jellemezte azokat. A vitrinek kifinomultabbak lettek és rafináltabb fiókokkal készültek, így nemcsak prezentációs, de tároló funkciójuk is növekedett.
A polgári életmóddal együtt járt a tudás, a könyvek szeretete. Egyre több könyv készült, így a vitrines szekrények nagyon alkalmasak voltak arra is, hogy a legértékesebb könyveket tárolják bennük. A könyvek a zárt térben nem porosodtak, nem sérültek, ugyanakkor a gerincükről jól leolvasható volt a címük. A nagy könyvtárszobákban a hatalmas polcok mellett a legértékesebb darabokat a zárható vitrinekben helyezték el.
Rangjába visszaemelve
A divat mozgása a bútorok esetében is fölülről lefelé mozog, és végül megérkezik a módosabb vidéki lakossághoz. A vitrin is ezt az utat járta be, és a XX. század elejére a vidéki porták tisztaszobáiban, nagykonyháiban már megtaláljuk a tömeggyártásban készült vitrineket.
Ahogy vidéken terjedni kezdett, úgy szorult ki a polgári lakásokból a vitrin, mintegy jelezve ennek a bútornak a státuszváltozását. Ez a folyamat jutott a végére valamikor az 1970-es években. Miközben nagyanyáink otthonában mindig ott állt ez a kedves bútordarab, addig Nyugat-Európában feléledt a vidéki élet iránti nosztalgia, ezzel együtt a rusztikus és vintage stílus. A stílus egyik meghatározó darabjai lettek az üveges kiszekrények, franciásan szólva szekreterek.
Felfedezték ennek a bútornak a szépségét és hasznosságát, és a számos darabot bolhapiacokról, valamint öreg padlásokról szerezték be és újították fel.
A vitrin ezután kilépett a rusztikus környezetből, és megjelent a modern otthonokban is, s ma már minden stílusirányzathoz találhatunk megfelelő típusokat. A loft belsőkben a fém és az üveg a meghatározó elem, szinte csak keretet adva a vitrinnek, s azt belső ledes világítással is ellátják. De ugyanúgy vásárolhatunk retró vagy elegáns, antik stílusú példányokat is.
Elmondható, hogy a vitrinek az évszázadok során bejárták a társadalom minden szegmensét, hogy aztán főnixként feltámadva korunk emberének szolgálatába álljanak, és ma már a nappalitól a konyháig számos szép és hasznos darabot találhatunk.