A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A vörös és fehér házasságának gyümölcse

Mi jut először eszünkbe a rózsaszínről? Szabad asszociációban egyből a szerelem és a gondtalanság, de még a mámor is beugrik a mondással: „Rózsaszínben látja a világot.” Az örök optimistára is ugyanezt mondják, talán némi kritikával. A szerelmes előtt is rózsaszín függöny ereszkedik le, és a részeg ember ennek a színnek a bűvkörében lebeg.

Kevesen tudják, hogy a szín neve viszonylag új keletű. A nyelvújítás kora előtt, azaz a XIX. századig a rózsa inkább a vörös szinonimája volt, míg a rózsaszínt szegfűszínnek, vagy barackvirágszínnek mondták a régiek. Friss név és friss szín a rózsaszín, amely a vörös és a fehér kikeveréséből, azaz egy elsődleges és egy semleges szín frigyéből keletkezett.

Rózsaszín a lakberendezésben

A lakáskultúrában azonnal a gyerek- és lányszobák jutnak az eszünkbe e szín kapcsán. A szülők előszeretettel festenek rózsaszínt a lány babák köré, és a kis kamasz lányok is jól érzik magukat a rózsaszín által meghatározott térben, sokszor még a ruháik zöme is rózsaszín.

A rózsaszín, jól beválik még a hálószobák falain, az apróbb kiegészítőkön is, vagy akár egy-egy enteriőr főszereplőjeként. De jegyezzük meg, hogy amíg a rózsaszín elűzi a depressziót és szeretet hoz a legridegebb falak közé, addig annak túlzott mértékű használatától is óvakodnunk kell! A nagy és tömény felületen, vibrálóbb árnyalatban már akár fizikai gyengeségérzetet is okozhat az ott tartózkodóknak. 

Univerzális a rózsaszín a tekintetben, hogy csaknem minden színhez jól alkalmazkodik, csupán arra kell ügyelnünk, hogy mely árnyalatát, és milyen mértékben adagoljuk az egyes enteriőrökhöz. Egészen légies hatást érhetünk el fehér bútorok között a pink kiegészítőkkel, s ha a bútorok díszei arany mázasak, a rózsaszínnel könnyed eleganciát kölcsönözhetünk a térnek.

Zölddel házasítva még az állandó tavaszhangulatot is becsempészhetjük falaink közé. A rózsaszínhez jól társítható az elefántcsont színt; a lilának halvány árnyalatai; a halványsárga; halványkék vagy a már említett zöld sápadtabb változata is. A szürkével vagy ezüsttel párosítva egészen különleges hangulatot varázsolhatunk egy nappalinak.

Egy rózsaszín szoba képe feszültségoldó és pihentető lehet. Lilás árnyalatai biztonságot sugallnak, méghozzá a biztonságnak éppen azt az érzését, melyre a napi munkából fáradtan hazatérve, igen csak nagy szüksége van mindenkinek. És, hogy egy kis misztikum is vegyüljön a levegőbe: lilás árnyalatai a teret titokzatossá és sejtelmessé teszik.

A romantikus stílust alapvetően meghatározó színek egyike, és mértéktartó használatával (pl. kiegészítőkön, párnákon, terítőkön) meg is alapozhatjuk Jane Austin világát. Hogy a hatás még erőteljesebb legyen, az ilyen környezetben használjunk selyem függönyöket, organzát, vagy szatént, gazdagon hímzett párnahuzatokat és ágytakarót. Helyezzünk el sok illatos, világos és vidám színű virágot a szoba minél több szabadon maradt lerakóhelyére.

A rózsaszín pszichológiája

A rózsaszínnek is meg van a maga terápiás hatása. A pinkhez az állandóságot, a mérsékletet, az önuralmat éppúgy társítjuk, mint a szabadságot, vagy a frissességet. A rózsaszín emellett egy élénk, fiatalos, vidám és lakberendezési szempontból izgalmas szín, magas energiaszinttel. Hálószobákban mértékkel használva tökéletes színválasztás lehet.

A rózsaszín a nőiség, az anyaság, a fiatalság és frissesség színe. Olyan emberek választják, akik valamilyen betegség vagy nyomás fizikai tüneteitől szenvednek. A félelem ellenszere, megnyugtatást, gyengédséget ad, csillapítja a szeretet- és önbizalomhiányt, valamint az agresszivitást. A rózsaszín elutasításával önbizalomhiány, túlzott ragaszkodás, agresszivitás léphet fel. Ugyanakkor a sok rózsaszín sebezhetővé, kiszolgáltatottá tehet.

A rózsaszínnek Ázsiában nagyon erős hagyománya van. Japánban nagyon népszerű szín. Koreában a bizalom színe, Thaiföldön a keddi napot jelölik vele. Kelet-Indiában a nőiesség szimbóluma. Modern korunkban a Barbie babákkal ambivalens lett a szerepe: a kislányok imádják, de mindenki más, ha a Barbie-színnek nevez valamit, akkor bizony megvetéssel, gúnyosan gondol rá.  A szín a filmvilágban is hatalmas sikert aratott: a Rózsaszín párduc filmek hihetetlenül népszerűek voltak, s talán még ma is azok.

nyito-lefele-nyil-bibor