A cikk elolvasása: 5 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A dolgozószoba egy olyan elszeparált helyiség, ahol a legtöbb időt fogjuk eltölteni az otthoni munka során.

Otthoni munkavégzés? Kell egy dolgozószoba! 

Modern korunkban egyre inkább tendenciává válik az otthoni munkavégzés. Az informatika fejlődése, elsősorban az internet elhozta annak lehetőségét, hogy a szellemi munkával foglalkozók akár otthonról is tudjanak dolgozni. 

Erre a tendenciára jócskán ráerősített a 2020-ban megjelenő világjárvány, amely a fél világot időről-időre bezártságra készteti. Az élet azonban nem állhat meg, ezért még a csoportos munkák is az internetre terelődtek, és aki csak teheti, úgynevezett home office-ban dolgozik. 

Mivel az otthoni munka egyik napról a másikra jelent meg, nagyon sokan ideiglenesen alakítottak ki munkasarkot a lakásukban, míg azok a szerencsések, akik már a járvány előtt is otthon végezték pénzkereső tevékenységüket, igyekeztek egy önálló dolgozószobát berendezni. Akinek a fél napja otthoni munkavégzéssel telik, az nem igazán teheti azt mondjuk a közösség által használt nappaliban. A dolgozószoba egy olyan elszeparált helyiség, ahol a legtöbb időt fogjuk eltölteni, ezért annak berendezése rendkívül alapos tervezést igényel.           

A dolgozószoba egy olyan elszeparált helyiség, ahol a legtöbb időt fogjuk eltölteni, ezért annak berendezése rendkívül alapos tervezést igényel. 

Szempontok a dolgozószoba kiválasztásához

Azok a szerencsések, akik olyan ingatlanban laknak, ahol van elég helyiség egy dolgozószoba berendezéséhez, érdemes néhány alapvető szempont alapján kiválasztani a megfelelő szobát. Tulajdonképpen pár egyszerű szempont alapján dönthetünk: legyen elég tágas ahhoz, hogy az alapvető bútorok kényelmesen elférjenek, legyen megfelelően világos és szellős, valamint az elektromos hálózat is legyen felkészített a számítógép és egyéb irodai eszközök üzemeltetésére.   

A szobának be kell tudni fogadni az alapvető bútorokat: íróasztal, irodai szék, dokumentumok tárolására szolgáló szekrények és polcok. Amennyiben üzletfeleket is fogadnunk kell, akkor szükségünk lesz egy tárgyalóasztalra, valamint székekre is. A dolgozószoba és tárgyaló persze lehet külön helyiségben is, de azért erre a legtöbb magánlakás már nem megfelelő. 

Valamennyi helyet esetleg megkövetelhet a kiegészítő világítás is, mondjuk egy állólámpa, de a fénytechnika – bár nagyon fontos tényező – nem igényel abból a térből helyet, ahol mozogni fogunk. 

A dolgozószoba ergonómiája

Munkánk során nagyon fontos lesz, hogy a munkaterületet jól átlássuk, és lehetőleg a legfontosabb eszközök kézközelben legyenek. Mivel monitor előtt fogunk dolgozni, alapvető, hogy nem ülünk háttal az ablaknak. Szemünk védelmében fontos, hogy a monitort jól lássuk, és az arra tűző napfény ezt lehetetlenné tenné. Ugyanakkor az az optimális, ha a szobánkba minél több természetes fény tud bejutni. A természetes fény a szemünket és a pszichénket óvja. Az a legjobb, ha az ablakkal szemben helyezzük el íróasztalunkat.    

Az a legjobb, ha az ablakkal szemben helyezzük el íróasztalunkat.

A munka során-közben sokan kávézgatnak, vagy rágcsálnak valamit, ám arra ügyelni kell, hogy ezek a „lélekmelegítők” ne legyenek a billentyűhöz vagy fontos dokumentumokhoz közel. Célszerűbb erre a célra egy kisasztalt felállítani egy kényelmes karosszékkel, ahol ráhangolódhatunk a napi munkára. 

Az irodai jellegű tevékenység sok papírmunkával jár. A dolgozószobákra leselkedő veszélyek egyike a rendetlenség. Ne hagyjuk felgyűlni íróasztalunkon a dokumentumokat! Érdemes jó előre kialakítani egy polc és kartotékrendszert, hogy az egyes dokumentumokat rendszerszerűen tudjuk tárolni, és ne halmokban álljanak az asztalunkon. Az íróasztalon csak azok a dolgok álljanak, amelyeket napi rendszerességgel használunk, és ezeknek legyen egy fix helyük (pl. tolltartó, névjegykártya-tartó, asztali naptár stb.). A dokumentumtároló szekrények, fiókok és polcok áttekinthető rendszere gördülékennyé és stresszmentessé teszi a munkánkat!   

Mivel senki sem képes egyfolytában 8-10 órán át az íróasztala előtt dolgozni, már csak azért sem, mert a monitortól megfáradt szemünket olykor-olykor meg kell pihentetnünk, célszerű kialakítani egy kis pihenősarkot. Ez lehet az a kisasztal és szék, ahol reggeli kávénkat elfogyasztjuk. Ide telepíthetünk esetleg egy kis zsámolyt, amire feltehetjük a lábunkat, hogy pár percet a lehető legkényelmesebb körülmények között tudjunk relaxálni, felfrissülni. 

A dolgozószobában célszerű kialakítani egy kis pihenősarkot.

Fókuszban az irodaszék  

Az irodai szék kiválasztásában nem lehetünk elég körültekintőek. Ez lesz az a bútordarab ugyanis, amelyben a legtöbb időt fogjuk eltölteni, és egy rosszul kiválasztott darab hamar okozhat fej-vagy derékfáját. Ennek okán nem érdemes az irodaszéken spórolni. A kiválasztás előtt érdemes az interneten megnézni, hogy melyik típusra szavaznak a vásárlók, de a kiválasztott típusokkal tegyünk magunk is egy próbát, mielőtt a kasszához fáradnánk.  

Ugyanakkor a legjobb szék is elveszítheti kedvező tulajdonságait, ha rosszul állítjuk be. Az az ideális beállítás, ha a monitor éppen szemmagasságban van, így nem fogunk merev nyakkal le-vagy felfele nézni. A jó irodaszéknek íves a háttámlája. Ez megtámasztja a gerincünket. A dizájnos, de ív nélküli székeket felejtsük el. További komfortérzetet nyerünk, ha a combunk és a lábfejünk vízszintesen tud pihenni. Az órákig tartó ülés vérkeringési problémákat okozhat. Helyezzünk egy kis zsámolyt a lábunk alá, hogy a trombózis veszélyét elkerüljük. Irodaszékünk legyen forgó üléses, és a kényelmes felállás-beülés érdekében görgővel ellátottak a lábai.  

Dolgozószoba - az irodai szék kiválasztásában nem lehetünk elég körültekintőek.

Energiatakarékos megvilágításban 

A jó megvilágítás döntő fontosságú lesz otthoni munkánk során. Ügyeljünk arra, hogy a természetes fény támogassa, és ne nehezítse a feladataink elvégzését. A dolgozószobának ugyanakkor nem kell fényárban sem úsznia még besötétedés után sem. Energiatakarékos fókuszfényekkel tökéletesen bevilágíthatjuk a munkaterületet, illetve adhatunk egy kis hangulatvilágítást a pihenősaroknak is. Asztalunkat egy megfelelő, lehetőleg melegfényű asztali lámpás világítással lássuk el. A polcrendszerhez vagy egy sarokban megbúvó szekrényhez spotlámpákat telepíthetünk.     

A szabadság irodahelyisége

A dolgozószobának az egyik legnagyobb értéke a szabadság. Mivel mi magunk fogjuk berendezni, nem kell egy cégszerű arculatot kreálnunk, hanem ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelően alakíthatjuk ki az enteriőrt. Olyan színekkel tölthetjük meg ezt a munkaterületet, amelyet egy céges irodától sosem kaphatunk meg. Arra kell csupán ügyelnünk, hogy a berendezés ne vonja el figyelmünket a munkánktól, ugyanakkor feltöltsön bennünket energiával, inspiráljon és sugározza az otthon meghittségét is. 

A dolgozószoba egyik legnagyobb értéke a szabadság.

nyito-lefele-nyil-bibor