A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Milyen fényeket/lakásvilágítást alkalmazzunk otthonunkban?

Amikor az emberiség használni kezdte a tüzet, forradalmi változás állt be az életében. Nemcsak meleget adott az égő fahasáb, de a fénye megnyújtotta az ember tevékenységi idejét is, mert a tűz fényének segítéségével a vak sötétben is tevékenykedhetett. A barlangi rajzok sem születtek volna meg, ha a falakat nem világítja be a tűz fénye. Valamikor ekkor vette kezdetét a világítástechnika története, amely hosszú utat tett meg a kezdetleges mécsesektől a gyertyákon keresztül az elektromos árammal működtetett izzókig.

Felmerülhet a kérdés, hogy kerül ez a téma egy lakberendezéssel, lakáskultúrával és építészeti megoldásokkal foglalkozó blogba. Nos, a világítás-, vagy fénytechnika lakberendezési tényező is. A mesterséges világítás ugyanolyan súlyú eleme az otthonnak, mint a bútorok vagy a szőnyegek. A helyesen megválasztott világítás pedig pozitív hatással van közérzetünkre is.  A világítással egyszerre teremtjük meg a láthatóság és a lakás egyedi hangulatának összhangját. A lámpatestek külalakja igazodik az enteriőrhöz, vagy egyenesen meghatározza lakásunk arculatát. Sőt, a fények játéka a falakon, a tárgyakon, az egyes zugokba bevilágítva egészen különleges összhatással jár.

A világítás olyannyira fontos része a lakásnak, hogy azt az egyes helyiségek alapján érdemes külön-külön is megvizsgálni. Az sem mellékes tényező, hogy az egyes helyiségekben mennyit tartózkodunk és ott milyen tevékenységet folytatunk.

Világítás a lakás helyiségeiben

Az előszoba világítása viszonylag egyszerű kérdés. Ott ugyanis mindenki áthalad, viszont nem fő területe tartózkodásunknak. Itt egy erős fényű mennyezeti lámpatest mellett esetleg az előszobai bútorok bevilágítására kell ügyelnünk. A spot lámpák ideális megoldás jelentenek a fő elemek kiemelésére, és az ott tartott dolgok bevilágítására.

A nappali már sokkal nagyobb figyelmet érdemel. Ez a hely, ahol valószínűleg a legtöbbet tartózkodunk, esetleg kombinatív funkciója is van: itt lehet a tévészoba, a tálaló és esetleg egy dolgozó sarok is. Ezeket a funkciókat a megfelelő fénnyel kell megvilágítani. Egy nagy mennyezeti fényforrásra (pl. csillár) mindenképpen szükségünk lesz, de nagyon valószínű, hogy álló- és falilámpákról is gondoskodnunk kell. Ezért a nappaliban az a jó, ha minden sarkában van összetett dugaljzat, de érdemes vezetékcsatornát is kialakítani, mert a fényforrások mellett több elektromos készüléket is itt fogunk működtetni.

A konyha erős fényeket követel, hiszen tulajdonképpen egy műhelyről beszélünk, ahol történetesen élelmiszerek feldolgozásával foglalkozunk. Ezért az erős mennyezeti fények mellett szinte biztosan szükségünk lesz a fontosabb munkapultoknál fókuszált fényre, amit akár LED izzókkal is megteremthetünk. A konyhabútorok világítása már egyre inkább dekorációs elem is lehet. Itt a spot lámpák akár színes, az enteriőrhöz illő fényeivel is kísérletezhetünk. A kamra világítására pedig egy korábbi cikkben tértem ki.

A hálószoba szolidabb fényeket kíván, olvasólámpákra is szükségünk lesz. Az olvasólámpa állhat az ágyunk melletti kisasztalon, de még jobb, ha az ágyunk fölé szerelünk egy falilámpát. A falilámpák esetében az ideális magasság valahol 110 cm körül van, de természetesen az ágy és a párnánk magasságához kell mérnünk az olvasólámpa magasságát.

Amennyiben a lakásban több szoba van, azok általában egyszerre töltenek be dolgozószoba, játszószoba és hálószoba funkciót, ezért a fényforrásokat alaposan meg kell terveznünk, hiszen itt is a nappalira jellemző vegyes világítást kell számításba vennünk megtoldva a hálószobák fényhangulatával.

A fürdőszoba is erős fényforrást kíván, különösen azok a területek, ahol az urak a borotválkozást, a hölgyek a sminkelést végzik. Ez a tükör és annak környéke, így ide fókuszált fényű spot vagy LED lámpákat érdemes telepíteni.

Meleg vagy hideg?

A fényeket két nagy fajtára bonthatjuk fel. A meleg fényeket a hálószobák kívánják, de egy társalgó helyiségben, nappaliban is kellemes atmoszférát teremtenek és inkább hangulatvilágítás a funkciójuk. A hideg fényekre ott van szükség, ahol a célszerűség dominál: így otthonunk esetében ez lehet a fürdőszoba, a konyha vagy a dolgozószoba.      

A lakásvilágításnak annyi aspektusa van, hogy egyetlen rövid cikkben csak néhány, de nem lényegtelen vonatkozására térhettem ki. Lámpásommal a jövőben majd bevilágítok más zugaiba is a témának.

nyito-lefele-nyil-bibor