A cikk elolvasása: 7 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A glamour stílus befogadásához érdemes egy kis időutazást tennünk. A helyszínünk Hollywood, az időpont pedig az 1920-30-as évek.

Hollywoodi ragyogás stílusba öntve

A glamour stílus befogadásához érdemes egy kis időutazást tennünk. A helyszínünk Hollywood, az időpont pedig az 1920-30-as évek. Nagyjából ezt a két évtizedet szokták nevezni az aranykornak ebben a filmvárosban. Ez a kor az elegáns szmokingok és a csodás estélyik világa volt, amelyben az elegancia és a ragyogás káprázatos hangulatot varázsolt. Ez a fény vonzotta Kaliforniába aztán a szerencsevadászok tömegeit. 

A ragyogás fénye néhány évtizedre elhalványult, de az 1961-ben készül Breakfast at Tiffany’s című film felkeltette a vágyat az elegancia, a nagyvilági élet iránt. A hazai mozikban Álom, luxuskivitelben című alkotás erről a vágyról szól a szerelem hangján. A film ma már múzeális, de a stílus, amelyet megteremtett, ma is él, és sokaknak jelent egyfajta megvalósult álmot. Ismerkedjünk hát meg a glamourral!   

Meghatározó stílusjegyek az elegancia jegyében

Ahhoz, hogy jobban megértsük a stílusjegyeket, érdemes a szó jelentését és annak mögöttes tartalmát megismerni. A glamour angol szó, amelyet a múlt században gyakran használtak a fotográfusok. Amit ma a photoshoppal el lehet érni, meg lehet kreálni egy felvételen, azt a hagyományos fotográfiáknál a glamourral értek el. A technika segítségével végezték el a fotók retusálását, a hollywoodi hírességek arcának szebbé, ragyogóbbá tételét. 

Innen került át a fogalom a lakberendezés világába, és napjainkban is hódít, népszerű annak ellenére (vagy talán éppen azért), hogy jelentősebb összeg szükséges a kialakításához. Ne felejtsük el, hogy az elegancia a fő motívum, azt pedig nem mérik olcsón. A glamour stílus ugyanakkor nem szégyell más stílusokból válogatni, kiemelve a számára előnyöseket. Leginkább az art decóval rokonítható, de nem áll tőle távol a bauhaus sem. Az eleganciához kölcsönvesz megoldásokat a neobarokkból, de némi áthallás még a vintage stílusból is észrevehető. 

Ezeket a stílusokat önti egységes formába a glamour, amelynek az a fő küldetése, hogy a megteremtett enteriőr sugározza magából az eleganciát, a nagyvonalúságot. Mivel a csillogáshoz fényre van szükség, ezért annak a belső terekben elsőbbséget ad olyan felületekkel, amelyek a természetes és mesterséges fényeket visszatükrözik.    

Glamour stílus

Mindent a csillogásért!

Folytatva a fény szerepének fontosságát, alapvető jellemzője a glamour enteriőrnek a fényes felületek tobzódása. Ez az oka annak, hogy fókuszba kerülnek a klasszikus bútorok, amelyek lakkozása fényjátékkal jár. Az ilyen minőségi bútorokkal együtt jár a meleg textília használata, mégpedig a puha bársony. Míg az art deco bútorok a funkcionalitásra törekedve egyenes vonalúak, addig a glamourban a hajlított bútoroké a főszerep. A glamournak nem sajátja a minimál stílus, és ebben máris különbözik az art decótól. 

Miért mondhatjuk mégis azt, hogy a legközelebb az art decóhoz áll a glamour stílus? Azért, mert anyaghasználatban jelentős mértékben azonos vele. Kedveli az üveget és a fémet, vagy legalábbis a fémes felületeket, hiszen ragyogni akar. S ezt mi mással tehetné meg jobban, mint az üveg és a fém fényszóró képességével? 

A glamour stílus nappalijában nem okoz meglepetést egy hajlított vonalakkal rendelkező, üveglappal ellátott dohányzóasztal. Fontos szerepe és helye van benne egy nagyméretű tükörnek (ha nem többnek), amelynek széles, csillogó kerete van. A ragyogást egy hatalmas kristályüveg csillár biztosítja. A fémnek a diadalát az állólámpák és azok a nagy gyertyatartók hirdetik, amelyek a nappali kandallójának könyöklőjén állnak. 

A műfénynek ebben a stílusban központi szerep jut, ezért a hangsúlyos területeket erős fénnyel szórja meg. Fontos térrendező elv és egyben stílusjegy, hogy a nappalinak legalább két hangsúlyos pontja van, illetve párba állít domininás jegyeket. Ezek az elemek és a hangsúlyos helyek bevilágítása a térben álló csillogó és elegáns bútorokkal, tárgyakkal megteremti a glamour enteriőr alaphangulatát. 

Erre az alapra kerülnek aztán a finomhangolások: ilyen például a puha kárpittal bevont kanapé és ülőgarnitúra, a földig érő bársonyfüggönyök a magas ablakokon. Textíliákban a bársony jó kiegészítői lehetnek a selyem, a szatén, valamint a brokát. Ezek a finom anyagok ellensúlyozzák a fémek keménységét, amelyek közül is a krómozott acél emelkedik ki. Az enteriőr legmagasabb fokozatába kapcsolva a tükröződő felületeken, a tükör keretén akár még a Swarovski kristályok is megjelenhetnek, melyek megadják a fények igazi pompáját.     

Miért mondhatjuk mégis azt, hogy a legközelebb az art decóhoz áll a glamour stílus? Azért, mert anyaghasználatban jelentős mértékben azonos vele. K

Ragyogást támogató alapszínek

Az elegancia megteremtéséhez megfelelő színek és árnyalatok szükségesek. Aligha lepődhetünk meg azon, hogy a fekete-fehér színkombináció kiegészülve egy nemesfém, az arany vagy az ezüst árnyalatával tökéletes keretet ad a berendezésnek. A pasztellszínek közül a kék, a sötétek esetében pedig a zöld és a lila is jól adaptálható. Az utóbbi időben, a természetes színek megjelenésének trendjét követve a glamourban is megjelentek a neutrális színek. Ezek közül is kiemelkedik az ekrü, a bézs és az elefántcsont.

Mivel a nagy felületek színei meghatározzák az összképet, ezért nem szabad eltérni attól az ökölszabálytól, hogy maximum 2-3 szín uralja az enteriőrt. Ez az olyan stílusok esetében, amelyek a könnyed eleganciára építenek különösen fontos szabály. A nagy felületek meghatározzák azt is, hogy milyen árnyalatokkal dolgozhatunk a textíliák és egyéb kiegészítők esetében. 

A glamurnál a következő színkombinációk lehetnek a nyerők: a fekete-arany vagy ennek a párosnak a sötétzölddel összekapcsolt hármasa, ugyancsak előkelő és különleges triász lehet a lila, a bézs és az arany szövetsége. A fekete-fehér kombináció elegáns lehet a járólapon, amelyen egy nagy üvegasztal állhat, felette pedig a mindent beragyogó csillár. Mindebből kiderül, hogy a színek is egyetlen célt szolgálnak, mégpedig a ragyogást.     

Glamour stílus: a nagy felületek meghatározzák azt is, hogy milyen árnyalatokkal dolgozhatunk a textíliák és egyéb kiegészítők esetében. 

Vessünk egy pillantás a glamour lakásra! 

A glamour enteriőr kialakítása sokkal bonyolultabb és drágább dolog, mintha mondjuk minimalista környezetet szeretnénk megteremteni. Pénzt spórolhatunk azzal, ha régiségboltokból, piacokról be tudunk szerezni olyan darabokat, amelyek egy kis felújítást követően visszanyerik eredeti fényüket. 

A lakberendezők javaslata az, hogy ragaszkodjunk a legfontosabb helyiségekben a két domináns elem kialakításához, párosításához. Lehet ez a két elem a kandalló és a csillár, a hálószobában a nagy franciaágy és tükrös szekrény, egy másik helyiségben a gyertyatartó és a tükör stb. Igazából az a fontos, hogy kialakítva ezt a két fontos elemet, ezek köré épüljön fel dekorációkból, textíliák felhasználásával a harmónia. 

Gyorsan fussunk végig egy glamour lakáson. A fő attrakció természetesen a nappaliban vár minket, ahol bársonnyal kárpitozott ülőgarnitúrát találunk, a mennyezetről hatalmas üvegcsillár lóg alá. A lábunk alatt puha szőnyeg süpped. A bútorok lakkozásán megcsillan a fény, akárcsak a kandalló felett álló barokkos tükrön. A bársonyfüggönyök elnyelik a fényt és a zajt. A körvonalak hajlítottak, a dohányzóasztal üveg és fémvilága felragyog, ahogy felgyújtjuk a sarokban megbúvó többkaros állólámpát, amelynek krómozott fémszerkezete van. 

A konyhában és a fürdőszobában a márvány játssza a főszerepet, de az üvegnek itt is nagy a jelentősége. A konyhai vitrin fiókjai krómozott fogantyúkat kapnak, a munkaasztal és a járólap is lehet márvány. A konyha legkedveltebb alapszíne a glamourban a fehér, és ezt kombinálhatjuk a most éppen trenddé váló zölddel, és természetesen az arannyal. A fürdőszobából nem hiányozhat a fényekkel körülölelt tükör és a nagy kerámia vagy rézkád. 

A hálószobában terpeszkedő francia ágy párja az elegáns, és rézfogantyúkkal ellátott komód lehet, de nagyon jó kiegészítők az ágy két oldalán elhelyezett kisszekrények, tetejükön egy-egy fémesen csillogó olvasólámpával. Ezt a helyiséget a bársony puhasága és a selyem lágysága teszi tökéletessé. 

Aki nem veti meg a fényűzést, szereti az életet, és annak izgalmas sokszínűségét, az eleganciába álmodott kényelmet, annak bátran ajánlható a glamour stílus.

Aki nem veti meg a fényűzést, szereti az életet, és annak izgalmas sokszínűségét, az eleganciába álmodott kényelmet, annak bátran ajánlható a glamour stílus.

nyito-lefele-nyil-bibor