A cikk elolvasása: Kevesebb mint 1 perc
A cikk elolvasása + megnézni a videókat: 5 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Az éghajlatváltozásnak „köszönhetően” egyre több, egyre brutálisabb vihar támad hazánkra is; nem ritkák az öklömnyi jégdarabok, az orkánerejű szél, és a hirtelen lezúduló, hatalmas vízmennyiség.

nyito-lefele-nyil-bibor

Így vészelje át a hatalmas nyári viharokat

Hogyan óvhatja meg lakását a viharkároktól? Olvasson tovább, erről fog szólni a mai cikkünk!

nyito-lefele-nyil-bibor

  1. július 12-én L. Tamás, szombathelyi lakos reggel felkelt, majd elment a munkahelyére. Ott érte a hatalmas vihar, amiről később annyit cikkeztek: kollégáival kissé megszeppenten, de lenyűgözve bámulták, ahogyan óriási szupercella alakul ki, mely apokaliptikus hangulatot hozott a városnak. Szakadt az eső, hatalmas jégdarabok potyogtak az égből, és Tamás hallotta, ahogy egy kolléganője kétségbeesetten hívta a szomszédjait: nyitva felejtette az ablakot otthon, és szerette volna tudni, hogy mi a helyzet a lakásában.
    Tamás nyugodt volt, hiszen emlékezett rá, hogy szellőztetés után becsukta az ablakokat.
    Miután a vihar kitombolta magát – és a munkaidő is véget ért – Tamás teljes lelki nyugalommal ment haza lakásába.

Belépett az ajtón, levette a cipőjét, és nem értette, mitől vizes a zoknija, hiszen a lábbeli teljesen vízálló volt. Majd lenézett a földre, és már látta: az egész lakásban állt a víz. Felpúposodott a laminált padló a nappaliban, eláztatta a hálószoba szőnyegét, még a konyhában is hatalmas tócsa fogadta.
Tamás nem értette a dolgot, mert az ablakok most is csukva voltak.
Miután az összes vizet feltakarította, akkor vette észre, hogy a régi faablakok nem zártak rendesen, és a réseken folyt be ez a rengeteg víz. Jobban belegondolva nem volt ebben semmi meglepő: a ház már régóta állt, és még soha nem volt nyílászárócsere.

nyito-lefele-nyil-bibor

nyito-lefele-nyil-bibor

Hogyan lehet elkerülni a viharkárokat?

Az éghajlatváltozásnak köszönhetően egyre több és egyre durvább vihar éri Magyarországot, és nem valószínű, hogy ez a közeljövőben változni fog.
Érdemes hát felkészülni az ilyen helyzetekre, hiszen sokkal egyszerűbb nyílászárót cserélni, mint minden vihar alatt azon rettegni, hogy most vajon hol ázik be a lakása!

A 3 legjobb megoldás viharkárok ellen:

  • Korszerű, jó minőségű nyílászárócsere
    Ha az ablak tényleg zár, és valóban vízhatlan, akkor nem kell attól tartania, hogy beszivárog a víz a lakásba. A műanyag ablak és a fa ablak egyaránt megfelel, feltéve, ha tényleg jó minőséget választ. A nyílászárókon nem érdemes spórolni, hiszen holnap talán nem, de 10 év múlva lehet, hogy épp az Ön lakása felett alakul ki egy szupercella, ami elárasztja az egész környéket. A jó nyílászáró tíz év múlva is tart!
  • Redőnyök
    A szombathelyi vihar olyan elemi erejű volt, hogy sokan féltették ablakaikat a jégdaraboktól. A gyümölcsfák termése odalett, több autó is megrongálódott, és egy járókelő füléből kiütötte a jég a fülbevalót. Bár a jó minőségű ablakok általában erősek, és ellenállóak is egyben, de az ablaktáblák üvegből készülnek, ami nem tud mindennek ellenállni. Ha igazán nagy vihar közelít, akkor érdemes lehúzni a redőnyöket is, hogy védje az ablaküveget!
  • Biztosítás
    Sok biztosító viharkár esetén is fizet, de ehhez általában elég sok macera, utánajárás kell, amit senki nem fog Önnek kifizetni. Ugyanúgy, ahogy nem fogják kifizetni a tárgyak eszmei értékét: az elázott szőnyeget, amit még a nagymamája készített, vagy a családi fotókat, amik az ablak melletti asztalkán álltak.
    Könnyen elképzelhető az is, hogy a biztosító esetleg visszautasítja a kártérítést, mondván, hogy a nyílászárók karbantartásának, nem megfelelő nyílászáróknak köszönhető a beázás, amelyre ők nem nyújtanak biztosítást.
    Természetesen soha nem árt, ha van biztosítása, de fontos, hogy ez az utolsó védelmi vonal legyen, és ne a legelső! Tegyen meg mindent Ön is, hogy csökkentse a károkat.
  • Mindig csukja be az ablakokat!
    Triviális, de fontos tanács: még ha odakint tombol is a hőség, akkor is érdemes becsuknia minden nyílászárót, mielőtt elhagyja a lakást, hiszen a nyári viharok percek alatt alakulhatnak ki a semmiből. Természetesen, ha csak a sarki kisboltig megy – ahonnan pár perc alatt hazaér – akkor ez nem annyira fontos, de ha hosszabb időre hagyja magára otthonát, akkor ne adjon esélyt a viharnak a bejutásra!

A vihar elültével viszont bátran felhúzhatja a redőnyt és kinyithatja az ablakot: kevés dolog tud olyan frissítő és üdítő lenni, mint a beáradó esőillat:)

nyito-lefele-nyil-bibor





Ügyfélreferensünk Kovács Edina, mosolyogva várja hívását nyílászárócserével kapcsolatban


Nyílászárók egy helyről = Bíbor ház





    Bemutatóüzlet és iroda címe

    1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 77.

    Nyitvatartás

    Hétfő-Csütörtök: 9-18
    Péntek: 9-16
    Szombat: 10-14
    Vasárnap: zárva

    Telefonszámaink

    Mobil: +36 (70) 884-3880
    Vezetékes: +36 (1) 780-2760; 780-2765





    Nyílászárók raktárkészletről

    1-3 nap alatt leszállítjuk a megvásárolt terméket.

    A szupercellákkal kapcsolatban válogattunk Önnek néhány érdekeséget a nagyvilágból.


    A videókat megnézni ennyi időbe kerül: 1,5 perc

    Egy igazi amerikai, texasi szupercella. Félelmetes de ugyanakkor gyönyörű is.