Konyha, mint közösségi tér

Gyerekkoromban minden nyaramat nagyanyámnál töltöttem a kis, tiszai zsákfalu utolsó házában. Anyám, és négy lánytestvére abban a házban nőtt fel, amelynek egy úgynevezett nagykonyhája és kiskonyhája is volt.

A nagykonyha amolyan szentély félének épült, mert köves volt a padlózat borítása, állt benne egy fehér színű és üvegezett pohárszekrény, amelyet nagyszüleim stellázsinak neveztek, és ott alakították ki kenyérsütő kemencét is. Amikor én ennek a háznak az átmeneti lakója voltam, ez a konyha inkább átjáróként funkcionált a tisztaszoba és a nagyszüleim hálószobája között.

Az igazi közösségi teret a kiskonyhában találtuk, amelynek döngölt föld volt a járószintje, s a teret egy nagy asztal töltötte ki, melyet L-alakban fogott közre egy háttámlás lóca. A sarokban a régi fatüzelésű tűzhelyen rotyogott a csirkepaprikás, nagy, piros zománcos lábosban. Mellette nyílt a spájz ajtaja, s megdöbbentő volt ide belépni, mert az állandóan forró levegőjű konyhából egy mozdulattal lehetett a hűvös éléskamrába jutni, ahol hatalmas bödönökben állt a disznózsír, és mindent a szalonna illata lengett be.

Ez a spájz szoba nagyságú volt, s rengeteg finomság állt a polcokon, vagy lógott le a gerendákról: kolbászok, sonkák és disznósajtok.

Ez volt az a helyiség, ahol a család minden tagja gyakorta megfordult, ott ültünk le beszélgetni, a jövőt tervezni, vagy csak a nyári zápor elől elbújni. Ez volt a család trónterme abban a kis házban egykor, amelyet elfújt a történelem és az idő szele. A konyha emléke ma is egybeforr a nagybetűs család emlékével, benne nagyanyámmal, nagyapámmal, unokatestvéreimmel és nagynénéimmel.

Úgy tűnik, hogy modern korunkban sem veszítette el a családi tűzhely ezt az összetartó funkcióját, sőt napjainkban ennek megint egyre nagyobb jelentősége lett. Egy konyha megtervezése komplex és sok átgondolni valóval járó feladat, annál is inkább, mert például az amerikai típusú konyha egyszerre a főzés és az étkezés terepe is.

Ez a kettős funkció ráadásul nem csak az egyetlen szempont, amikor konyhánkat kialakítjuk, mert egyszerre kell ergonómiai, technikai és a dizájn követelményeknek is megfelelni. Ennek okán teljesen természetes, hogy a konyhát nem egy-két évre tervezzük, hanem hosszú élettartamra számítunk, ezért a legnagyobb körültekintésre lesz szükségünk. Ráadásul a családi és közösségi gasztronómia a reneszánszát éli, s ugyanúgy, mint egykor nagyanyámnál, a család visszatért ehhez a közösségi térhez.

Nagyon nem mindegy ugyanakkor, hogy az, aki a konyhát használja majd, milyen ember is valójában, azaz mennyire és mire fogja használni ezt a helyiséget. A tervezésnél tehát fel kell majd tennünk a következő kérdéseket: Hány fő fogja használni a konyhát? Aki használja, az szeret-e főzni? Mennyire szeretné gépesíteni a konyhát, hány edényt vagy szettet használ? Sütni, vagy főzni szeret inkább? Fogad-e családot, barátokat? A jövőben akarjuk-e bővíteni a konyhát?  stb.

Természetesen szembesülni fogunk a tér méreteinek és műszaki kihívásainak problémáival. Említsük csak meg a legáltalánosabb kérdéseket: Milyen műszaki eszközök (hűtőszekrény, fagyasztóláda, mosogatógép) fér el úgy, hogy maradjon elegendő tér a konyhabútorok számára? Mekkora munkapulttal számolhatunk? Hol, és hogyan tudunk hasznos tereket felszabadítani a legkisebb kompromisszumok árán? stb.

Mindehhez még hozzá sem tettük a dizájn kérdését, holott komfortosnak csak akkor érezzük majd új konyhában magunkat, ha azt szépnek és praktikusnak érezzük.

Nem túlzás tehát megállapítani, hogy lakásunknak ezt a helyiségét aprólékosan kell megtervezni kezdve a padlózattól a konyhai bútorokon és felszereléseken át egészen a nyílászárókig, mert a funkcionalitás mellett mindennek harmonizálnia kell a lakás többi helyiségével is. A feladat tehát nem egyszerű, ám siker esetén lakásunk, házunk egy olyan szép, hasznos és meghitt helyiséggel lesz gazdagabb, ahol a család örömmel gyűlik össze, mint egykor az én drága emlékű nagymamám szerény konyhájában.