A cikk elolvasása: 6 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A klasszikus stílus megköveteli a rendet és a fokozott tisztaságot.

 

High-tech korszak, okosodó tárgyak

A high-tech korszakában élünk. Az életünket egyre inkább az informatika szövi át. A számítógépek korszakán is túlléptünk. Leveleinket már nem postaládába dobjuk be, hanem elküldjük e-mailen. Kezünkön olyan óra van, amely méri a szívritmusunkat, a vérnyomásunkat vagy éppen azt, hogy az adott napon mennyi lépést tettünk meg. 

A körülöttünk lévő tárgyak valóságos informatikai masinákká változnak: van már okosóránk, okostelefonunk, okoshűtőnk, okostűzhelyünk, de még okosablakunk is lehet, ha van hozzá kedvünk és pénzünk. Szervezetünkbe is egyre több okos holmit fognak ültetni az orvosok, vagy azok az okosorvosok, akik a sebészek helyett majd elvégzik a műtétet. 

Ne lepődjünk meg tehát azon, hogy a bútoraink is okosodnak, s már itt van az okoságyak első generációja, amelyről érdemes rövid információt szereznünk.    

Az alvás törvényei

Életünk jelentős részét egyfajta tudattalan, vagy inkább tudatalatti állapotban töltjük. Az alvás, vagy legalábbis a pihenő időszak minden élőlény számára létfontosságú. Az embernek nemcsak a testét kell megpihentetnie, hanem az agyát is. Aki huzamosabb ideig nem tud elaludni, az hamarosan hallucinálni kezd, végső soron pedig bele is halhat az álmatlanságba.  

A pihenőnket maga az univerzum adja parancsba. A Föld és a Nap viszonyához kötött, hogy mi, emberek a sötétben, az éjszakai időpontban tudjuk magunkat a legjobban kipihenni. Az alváshoz kapcsolódó kutatások azt is kiderítették, hogy a teljes kipihenéshez a felnőtt embereknél nagyjából 7-9 órára van szükségük. Az éjszakai, egybefüggő és zavartalan alvásra még akkor is szükségünk van, ha délután szunyókálunk 1-2 órát. Az univerzum Földre gyakorolt törvénye szerint nekünk éjjel, hosszan és nyugodtan kell aludnunk ahhoz, hogy nappal teljes kapacitással működhessünk. 

Modern korunk betegsége

Modern korunk egyáltalán nem kedvez az alvás nagyon fontos tevékenységének. A napi hajtás és stressz annak ellenére növekszik, hogy a munkaidő az elmúlt száz év során csökkenni kezdett a fejlett országokban. A nyomás olyan nagyra nőtt, hogy ha nem teremtjük meg magunknak a béke kis szigeteit, akkor az egészen biztosan egészségromláshoz fog vezetni. 

A problémára persze már ráébredt a társadalom, amely a gyógyszeripari cégeknek jelentett új, hatalmas profittal kecsegtető piacot. Számtalan altatót gyártottak az alváshiányban szenvedők részére eljutva odáig, hogy végül egyfajta drogdílerek lettek, s nagyon sokakat éppen a nyugtatók mértéktelen fogyasztása kergetett a halálba. 

A bogyók beszedése csak a tüneteket kezeli, de semmiképpen sem gyógyítja meg gyökeresen a bajt. A pihentető, kielégítő alváshoz stresszmentes életre, tökéletesen kényelmes és egészséges fekhelyre és környezetre van szükség. 

Fejlesztési irányok, piaci szegmens

A stresszt nagyon nehéz elkerülni, a pihentető környezet sem adatik meg mindenkinek, de már az is sokat javíthat a közérzeten, ha az az ágy, amelyikben álomra hajtjuk a fejünket, kényelmes. 

A high-tech forradalma nem hagyta érintetlenül a bútorok világát sem, s megalkotta az okoságyak első generációját. A fejlesztők két fő irányba indultak el: az egyik út a pihenést támogató funkciók bővítése felé mutat, míg a másik koncepció inkább a szórakozás és a pihenés összeházasítását tűzte zászlójára.

A fentiek mellett közvetlen és gyors piaci sikerrel a kórházi ágyak okosítása kecsegtet, hiszen a betegek és az ápolójuk számára olyan funkciókat lehet beépíteni, amelyek már ilyen vagy olyan formában a rendelkezésünkre állnak: vérnyomásmérés, alvási időszak grafikon, a testhőmérséklet, pulzus, szívritmus folyamatos figyelése stb.  A magyar közkórházakban az ilyen ágyak megjelenése egyelőre a vágyálom kategóriájába tartozik, de a magánklinikákon előbb-utóbb feltűnnek majd ezek az okos típusok.   

Okoságy a lakásban

Figyelmünket most a lakásokban hamarosan megjelenő okoságy funkcióira fordítjuk. Nagyon sok funkció kerülhet át otthoni fekvőhelyünkre a kórházakba tervezett megoldásokból. Otthon sem árt, ha a matracba épített szenzorok figyelik életfunkciónkat és figyelmeztetnek rá, ha nincs minden rendben velünk.

Az alvási apnoéban szenvedők számára nagy segítséget jelenthet majd az a típus, amelyik figyeli lélegzésünk ütemét, és érzékeli a megrekedt, vagy horkolásba torkolló légvételt. Ilyenkor egy szerkezet óvatosan megemeli a párnát, hogy az alvó könnyebben jusson levegőhöz, miközben az álmát sem zavarja meg a művelet. Ez az érzékelő nemcsak magának a horkolónak nyújt segítséget, de annak a másiknak is, aki mellette aludna, de a borzalmas zaj miatt erre képtelen.        

A párkapcsolati harmóniát az okoságy a horkoláson túl egyéb funkciókkal is képes megerősíteni. Sok gondot tud okozni egy családban, ha az ott élők hőérzete szélsőségesen eltér. Különösen igaz ez, amikor ágyba bújunk. Az egyik fél kedveli a hűvös, járó levegőt, míg a másik a meleg kuckót élvezi a paplan alatt. Sokaknál vita az, hogy milyen hőfok legyen a hálószobában. Az okoságyak matracait már be lehet állítani arra a hőfokra, amely ideális az adott ember számára. A hőfok vita ezzel máris elkerülhetővé válik.     

Ezzel még nem ürültek ki az okoságy kapacitásai. Számos beállítást végezhetünk el rajta egyszerű mobil applikáció révén. Megszabhatjuk, hogy az okoságy mikor és milyen hőfokon kerüljön előmelegítésre, milyen legyen a hozzá kapcsolt lámpa fényereje, és az mikor kapcsoljon be, és természetesen ébresztő funkciójával a legkellemesebb zenére pattanhatunk ki az ágyból.  Még a lustákra is gondoltak a fejlesztők! Akik gyűlölik a reggeli beágyazást, azoknak ott vannak az okos ágyneműk, amelyek maguktól beágyaznak akkor és amikor a kedves ügyfél kívánja. Még arra is gondot fordít az ágy, hogy a beágyazás előtt mennyit szellőzzön az ágynemű. 

Csodálatos babaágyak

A családban persze gyerekek is vannak. A kicsikre és a kismamákra is gondoltak a mérnökök. A technobútorok őrzik a gyermek álmát, monitorozzák a baba minden rezdülését. Ezek a funkciók sokat tehetnek a spontán csecsemőhalál ellen, ezért szinte biztos, hogy elsőként az ilyen gyerekágyak jelennek majd meg az otthonokban. Arra is képesek a csodamasinák, hogy elringassák a kisbabát, de arra is ügyelnek, hogy olyan hangot adjanak ki, amelyek emlékeztetnek az anyaméhben zajló folyamatokra. Az artérián átfolyó vér hangja ugyanis nagyon megnyugtatóan hat azokra a csecsemőkre, akik nemrég még a mama pocakjában voltak.      

Szórakozás ágyban fekve

Ne feledkezzünk el arról az irányvonalról sem, amelyik a szórakozással köti össze az alvást. Minden fent említett funkció mellett ezekbe az ágyakba számos luxust építettek be. Vannak, akik televíziózás mellett (közben?) szeretnek elaludni. Az okoságyon megtalálhatóak a távirányító funkciók. Az ágy arra is ügyel, hogy egy bizonyos idő után kikapcsolja a készüléket, amennyiben a benne lévő már elaludt. A wifi-kapcsolattal a televíziózás mellett internetezhetünk, játszhatunk úgy, hogy ki sem kell kelnünk az ágyból. 

Mondani sem kell, hogy ilyen informatikai kapcsolat mellett hallgathatunk zenét, beállíthatjuk az optimális világítást és kezelhetjük az árnyékolórendszert is. Persze, egy ilyen ágynak ma még nagyon komoly ára van, és az sem biztos, hogy jó ötlet valakit ezekkel a kényelmi és szórakozási funkciókkal egész nap az ágyban tartani. Az azonban biztos, hogy az okoságy előbb-utóbb kiszorítják a hagyományosnak mondottat, megváltoztatva ezzel a bútorokról alkotott képünket. 

 

nyito-lefele-nyil-bibor