Tégla – ami nélkül nem léteznének városok

Civilizációt alkotó építőanyag

Az emberiség egyik legrégebb óta használt építőanyaga agyagból, faforgácsból és vízből áll – na meg magas, égetéshez szükséges hő szükséges az előállításához. Ahol jó minőségű agyag található, ott lehet téglát gyártani. Márpedig agyag a világ csaknem minden vidékén bőségesen előfordul. 

A tégla erős és szilárd, valamint azonos méretben és príma élekkel elkészíthető építőanyag, és viszonylag gyorsan lehet vele építkezni. Egy téglafalat sokkal hamarabb fel lehet emelni, mint egy fából és földből összedöngölt akadályfélét, ráadásul sokkal nehezebben lehet áttörni rajta. A téglafal kiváló védekezési mód az ellenséges csapatokkal szemben. Azok, akik téglafal mögött élnek, nagyobb biztonságban vannak, mint bárki a környező, széfújta pusztákon.

Ezt ismerték fel az emberek valamikor 8-9000 évvel ezelőtt a Tigris és az Eufrátesz folyóvölgyében, és erre az építőanyagra alapozva születtek meg az első városok. Kijelenthető, hogy a tégla városokat emelt, s együtt velük jelentősen megnövelte az emberi civilizációt.     

Szívós és ellenálló

A tégla a természet ajándéka, hiszen természetben lelhető anyagokból készíthető el. Hosszú élettartamú, kiválóan védekezik a tűz és a nedvesség ellen, mindamellett jó hő- és hangszigetelő is. A vetőkeret feltalálását követően pedig sorozatban lehet gyártani, mégpedig egy meghatározott, úgy is mondhatnánk szabványméretben. Az állandó méret az épületek tervezésénél is sokat segít, hiszen gyorsan ki lehet számolni, mennyi kell belőle egy adott területre. 

Hogy mennyire szívós tud lenni a tégla, arra Mezopotámiában találtak példákat a régészek. Az ásatások során halmokban találják meg az egykori épületek és falak tégla maradványait annak ellenére, hogy forgács helyett – fa nem lévén elegendő – szalma volt a tömítő anyag, és csupán a nap sugarát használták a szárításhoz.   

A tégla készítésének ősi technikája és nyomai 

A vetőkeret és az égetéses eljárás nyomán olyan kemény és rugalmas téglák készültek, amelyek fantasztikus építészeti alkotásokat inspiráltak. Babilon egyik városkapuja volt, az úgynevezett Istár-kapu, amelyet II. Nabukodonozor uralkodása alatt emeltek, s amelyet eredeti szépségében állítottak vissza Irakban. A perzsa Dareiosz Szuzában álló palotáját is jórészt téglából emelték. 

Ezekből az épületekből látszik, hogy az ókori Keleten is szabványméretben gondolkodtak: rendszerint 25x12x6,5 cm-esek voltak az egyes darabok. Ekkoriban földbe vájt kemencékben, a szabad ég alatt égették a téglát, s nagyjából 5-10 ezer darabot tudtak egyszerre készre gyártani, ami akkoriban hatalmas szám volt.

A téglagyártásnak tulajdonképpen ma is ugyanazok a lépései, mint az ókorban, csak a technika és a gépesítés fejlődött. Az alapanyagot (agyag+forgács) egy durva és egy finom malomban megőrlik. Ezután átitatják, nedvesítik, és egy csigaprésen megdarálják. Az így kapott masszát formába rakják, szárítják, majd kemencében kiégetik. 

Változatos lehet a tégla színe aszerint, hogy milyen az ásványianyag-tartalma, mivel tüzelnek és mekkora hőfokon égetnek. A jellegzetes és hagyományos vörös színű tégla vastartalomban gazdag, míg a mésztartalmúak sárgás színben égnek ki.  

A téglagyártás nyomai a természetben sok helyen tetten érhetőek manapság is, hiszen az agyagot ki kell bányászni a földből, s ennek nyomán nagy gödrök keletkeznek. Az olyan vidékeken, ahol megfelelő a csapadék mennyisége, ezek a gödrök rendszerint bányatóvá változnak. Ilyen Budapesten pl. a Feneketlen-tó, ahol évtizedeken át folyt a termelés.    

Tégla a középkortól napjainkig

Tovább haladva a tégla sikertörténetében, a római kor következik, amikor feltalálták a habarcsot. Ezzel olyan szilárd mégis rugalmas kötést adtak, hogy hidakat és karcsú vízvezetékeket is tudtak építeni. A történészek vélelmezik, hogy Pannónia provinciában is készült egy hatalmas híd, s valószínűleg téglából lehetett. A forrásokból nem derül ki, hogy hol állhatott egykor. 

A középkorban a XII-XIII. század során lendült fel a téglaépítészet. Németország, Franciaország és Flandria voltak ennek a központjai. Az egyes királyságok viszályában a tégla gyorsan polgárjogot nyert. A reneszánsz korszakban már nagyon komoly téglavető céhek alakultak ki Európa szerte. Termékeiket a minőséget garantáló bélyegzéssel is ellátták, így tudni lehet, hogy az egyes épületekhez honnan érkezett az építőanyag.     

Az ipari forradalomban aztán a téglagyártás hihetetlenül felgyorsult. A tömegtermelés elsősorban a Viktória korabeli Angliára volt nagy hatással, ahol házak milliói épültek meg általa a városokban. A téglaházak óriási negyedei behálózzák az egész országot, és mind a mai napig sajátos arculatot adnak neki.    

Típusok tengerében

A hatalmas kínálatból nem könnyű kiválasztani a megfelelőt, hiszen méretben, színben, képességekben ezernyi fajta mellett kell döntést hoznunk. 

Az ipari forradalom viszonylag kisméretű (6x12x24 cm) példányait felváltották a nagyobb és speciális típusok. A B30-as falazóblokknak nevezet termékkel például hihetetlenül gyorsan lehet felhúzni egy egyszerű melléképületet. 

A speciális típusok között találunk olyat, amelynek még jóformán habarcsra sincs szüksége, mert annyira síkra csiszolják, hogy nem kell habarcságyást képezni. Természetesen megjelentek az úgynevezett okostéglák is, amelyeket különböző hőszigetelőkkel együtt gyártanak, így nem kell a házat külön szigetelni, elegendő csupán vakolni a falat.           

A Colosseumtól a magyar templomokig    

Talán a leghíresebb téglaépítmény a Vespasianus római császár alatt épült Vespasianum, azaz a Colosseum. Olyan masszív épület volt, hogy még vízi játékokat is lehetett benne rendezni. A falait nem az idő, hanem a környékbeli lakosok bontották meg, felhasználva tégláit a házakhoz és a védfalakhoz a városban.  

 

Természetesen hazánkban is találunk látványos épületek, amelyben a tégla játssza a főszerepet. Gondoljunk csak a budapesti Központi Vásárcsarnokra, amelynek homlokzatát sajtolt téglával borították. Az óbudai Magyar Hajó- és Darugyár homlokzata ugyancsak ezzel az eljárással készült.    

Templomaink közül sokat téglából építettek fel. A szegedi Fogadalmi templom, a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom, az erzsébetvárosi Szent Erzsébet-templom, a ferencvárosi Assisi Szent Ferenc-templom – a sor még sokáig bővíthető lenne – kivétel nélkül erre az építőanyagra alapozva emelkedik a magasba. 

A tégla a mindennapok építkezésében is fontos alapanyag, hiszen családi házaink, nyaralóink zöme is a téglából készült. A téglaházak az ingatlanpiacon is nagy presztízst hordoznak, sokkal értékesebbek és kelendőbbek bármilyen más technológiával és alapanyaggal felépült házakhoz képest.