Vályog – egy ősi építőanyag újbóli felefedezése

Vályog a meleg ellen

Gyermekkorom nagy nyarait nagyapámnál töltöttem. Ugyan akkor még nem voltak 40 fokos nappalok, de a 30-35 fok július-augusztus fordulóján jellemző volt. A nagy meleg elől a tisztaszobába menekültem, ahol mindig kellemes hűvös várt annak ellenére, hogy akkoriban híre-hamva sem volt még a polgári klímaberendezésnek. 

A titok nyitja a ház építőanyagában rejlett. Ez nem volt más, mint a ma már ezerszer lesajnált vályog. A vályog nagyszerű légkondicionáló tulajdonságát az ősi ház miatt én mindig is természetesnek tartottam. Ahogy a falun végigsétáltam, mindig azt gondoltam, hogy vidéken már ősidők óta ezzel a különleges anyaggal építkeztek.

Egyiptom fáraójától a vidéki portákig

A vályog valóban ősi építőanyag, hiszen az ókori Egyiptom legnagyobb fáraójának, II. Ramszesz luxori halotti templomának kupoláját is vályogból építették meg. A keltáknál is alapvető építőanyagnak számított a vályog. 

Érdekes, hogy Magyarországon ez az építőanyag csak a XVIII. század végén kezdett elterjedni vidéken. De mielőtt ennek okát megvizsgálnánk, nézzük meg, hogy a vályog miből is áll. A vályog alapanyaga az agyag, amelyet valamilyen rostos anyaggal kevernek össze. Ez az anyag lehet pelyva, nád vagy szalma, attól függően, hogy éppen melyik érhető el könnyen és tömegesen. A jó minőségű agyagból és szárazanyagból készült vályogból kiváló házakat lehet építeni, de ahol nincs agyag, ott a homok is jó alapanyag lehet. A homokhoz ugyanakkor valamilyen összetartó anyagot még keverni kell az adalékba. 

Mint látható, a vályog természetes anyagokból áll, és gyakorlatilag korlátlanul hozzáférhető. Ezek a tulajdonságok a vályog árában is megmutatkoznak, mivel nem ismerünk olcsóbb építőanyagot nála. 

A magyar népesség nagyon sokáig fával építkezett. Csakhogy a népességnövekedéssel együtt csökkenni kezdtek az erdőterületek, és a fa ára ennek megfelelően emelkedni kezdett. Már nem tudta mindenki megfizetni a faházat. Ugyanakkor megkezdődött a mocsarak lecsapolása, amelynek nyomán hatalmas agyagban gazdag területek alakultak ki. Ezek a tényezők okozták, hogy a XIX. századtól a vidéki népesség zöme vályogból építette az otthonát. A vályogvetők és a vályogépítők komoly mesterembereknek számítottak, mivel ők az anyag minden titkát ismerték.      

Élet a vályogházban   

A vályog alapvetően nagyon jó klimatikus viszonyokat tud teremteni a házban. Nyáron kellemesen hűvösek a szobák, míg télen a fűtött helyiségek nagyon sokáig őrzik a meleget. Ennek alapvető oka, hogy a vályog automatikusan szabályozza a belső páratartalmat. Az agyag ugyanis gyorsan felszívja a többlet nedvességet, amit szükség esetén kibocsát magából. 

Aki lakott már nyári melegben vályogházban, az tudja, hogy milyen jókat lehet benne aludni, mert a helyiségben kellemes klíma uralkodik. Ezen a területen alaposan lefőzi a betont, de még a téglát is. A vályogház manapság ökoháznak tekinthető. Könnyen és gyorsan lehet vele építkezni, nem hagy maga után környezetterhelő építkezési szemetet. Amennyiben agyagos környezetben épül a ház, még a nyersanyagszállítás gondját is ki tudjuk küszöbölni, mert valamilyen törekanyag biztosan lesz a közelben. 

A vályogházak rendszerint fehérségükkel vakítanak. Ennek az az oka, hogy a legjobban mészhabarccsal lehet bevakolni a falakat. A vályog ráadásul nem éghető anyag, ezért az ilyen házakban minimális a tűzveszély, ami a korábbi faházakról messze nem volt elmondható. Nem véletlen, hogy vályogból építkező falvakban már nem húztak fel tűztornyot. 

A vályog hátrányai – hogyan kompenzálhatjuk ezeket?     

A vályognak két nagy ellensége van: a víz és a nagy hideg. Emellett a szilárdsága is kicsi, ezért nem látunk emeletes építményeket vályogból. A gyenge szilárdság miatt sokkal vastagabb falakkal kell építkezni a téglához képest. A minimum falvastagság fél méter, de ez az érték elérheti az egy métert is. Hiába építenénk még vastagabb falakat, az sem lenne elég az emeletes építkezéshez, mivel a vályog erősen reagál a hőmérséklet-változásokra, és a fal emiatt jobban mozog, zsugorodik. El kell fogadni, hogy a lakótér egyszinten építhető meg. Aki nem szeret emeleteket mászni, annak ez a hátrány nem is jelent igazán gondot.

A nedvesség elleni védelem egyszerű, legalább 50-100 centiméteres lábazatot kell építeni, és a tetőnek olyan szélesnek kell lennie, hogy a lecsorgó víz ne áztassa a falakat. Nem véletlenül építkeztek eleink tornácosan, mert így a homlokzati részt messze elkerülte az esővíz még erős szembeszélben is. A teraszok oszlopait minden esetben a drágább téglából építették, mert annak az esővíz nem árthatott. A vályogot csak az erősen belvizes területeken nem tudták felhasználni. Mindenesetre a ház vízelvezetésére nagyon ügyelni kell, és a csatornákat rendszeresen ki kell takarítani. 

 

A belső nedvesség ellen a mai korszerű szigetelőanyagokkal lehet védekezni, és célszerű rendszeresen szellőztetni ezeket a házakat. A nyílászáróknál sem véletlen a kávás kialakítás, mert az nem bontja meg sehol a falat. Minél kisebb a rés a falon, az épület annál masszívabb lehet.

Ugyan a vályog a hőmérsékletre reagálva folyamatosan mozog, ennek ellenére a vályogházhoz is lehet épületeket építeni. Arra kell ügyelni, hogy az épületek között elegendő hely legyen, ahol a vályog kimozoghatja magát. Nem véletlen, hogy a vályogból épült vidéki porták zöme hosszúkás elrendezésű, ahol a házhoz kapcsolódik a magtároló, az istálló és az ól. 

Hogy állunk a vályogházakkal?         

A vályog nagy korszaka a 20. század közepén, a II. világháború után zárult le. Az iparosodás az építőipart is elérte, és hatalmas mennyiségben készültek téglák. Egyre nagyobb ütemben tűntek el a vályogházak, hogy helyüket az úgynevezett Kádár-kockák vegyék át. Ez a „téglásodás” a rendszerváltást követően vesztett üteméből, és mellette kivirágzott egyfajta „parasztromantika”.

Egy hét évvel ezelőtti felmérésből az is kiderül, hogy a magyarországi ingatlanok 20 százaléka még mindig vályogház, és ezekben összesen mintegy félmillió ember él. Ezek azért még mindig nagyon jelentős számok. Ebből pedig az is jól , hogy a magyar vidék fejlődési üteme a rendszerváltást követően jelentősen lelassult, a kisebb falvakban teljesen leállt. A legtöbben persze nem a parasztromantika miatt élnek vályogházban, hanem azért, mert nincs pénzük arra, hogy téglaházat építsenek a helyén. Ezeknek az embereknek az is komoly problémát okoz, hogy egy minisztériumi rendelet szerint a vályogházakat nem érdemes felújítani, mert az értékük nagyon alacsony. Emiatt ezeknek a házaknak a korszerűsítésére nem lehet semmiféle pályázathoz jutni. Önerőből pedig csak nagyon kevesen tudják mondjuk a régi rossz nyílászárókat modernekre cserélni.

Jelen pillanatban a vályogházakra az önkormányzatok már nem is adnak ki engedélyt, annak ellenére sem, hogy a vályogépítkezés – elsősorban nyugat-európai innovációk nyomán – sokat korszerűsödött, és tőlünk Nyugatra már az ökoépítészet körébe kerülve polgárjogot nyert. Csak remélni lehet, hogy a nyaralónak használt és felújított vályogépületek mellett idővel engedélyezetté válik a korszerű vályogház építése is.