A cikk elolvasása: 6 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A család a legnagyobb ünnepe, mikor kiderül, hogy baba van a pocakban. Ilyenkor a világ hirtelen megváltozik. A kis jövevény jóléte kerül gondolkodásunk centrumába, és felkészülünk a fészek építésére.

A szerencsés, több szobával rendelkező párok általában a legkisebb szobát nevezik ki babaszobának, holott a cseperedő gyermek egyre nagyobb teret igényel.

A bébiket ráadásul állandóan felügyelni és gondozni kell, ezért a kismama a legtöbb idejét a babaszobában tölti, de a család többi tagja is ebbe a szobába zarándokol el, hogy a „trónörököst” megtekintse. Ezért aztán érdemes megfontolni, hogy melyik lenne az ideális helyiség, ahol a sürgés-forgás mellett kényelmesen elfér a pelenkázó, a babágy (később kiságy), a gyermek ruháit és játékait rejtő szekrények, polcok és a játéksarok.  Nem túlzás tehát kijelenti, hogy a gyerekszoba „lakás a lakásban”.

A kisgyermek hónapról hónapra változik, ezért szobájának sok különleges követelménynek kell eleget tennie, követnie kell a csemete fejlődését. Ezért ezt a szobát gyakran kell újratervezni, felújítani. Mielőtt azonban a dizájnra gondolnánk, érdemes a biztonságra fektetni a hangsúlyt! Hiszen a lakás „átalakul”, az üvegasztal életveszélyessé válik, a hangfalak vezetékeiből ártó erő, a polcokon, asztalon sorakozó tárgyakból törékeny kincs lesz.

Ahogy növekszik a gyermek, egyre több időt tölt a földön kúszva-mászva, ezért nem mindegy, milyen talajt választunk nekik. Fontos szempont, hogy könnyen tisztítható legyen a felület. Ezen belül is érdemes a meleg burkolatokat előnyben részesíteni. Noha a padlószőnyeg puha és meleg, ám a nagyobb foltok csak nehezen tisztíthatóak ki belőle, ezért jobb választás lehet valamilyen laminált padló felület, akár mozdítható szőnyeggel együtt.

Az újszülötteknek még nincs igényük a szobájuk berendezésével kapcsolatban. A bababútorok közül alapkelléknek számít a kiságy, a pelenkázó és némi tároló (például kiságyra szerelhető zsebes tároló). Ezért aztán az első bútordarab, aminek érdemes helyet keresni a gyerekszobában, a kiságy. Lehetőleg ne kerüljön hideg fal mellé vagy olyan helyre, ahol közvetlen napfény éri, kerüljük a konvektor környezetét is.

A gyerekszobában is megéri gondoskodni a megfelelő látási viszonyokról, még akkor is, ha eleinte nem kerül a kiságy mellé íróasztal.  Az erős fényű központi világítás mellett praktikus megoldás, ha gyengébb fényű, helyi lámpákat is teszünk a szobába, például a pelenkázó vagy a kiságy mellé. A „halványabb” fények mellett éjszakai szoptatás, etetés közben sem kell vakon botorkálni az anyukának a gyerekszobában, és a túl erős fény sem zavarja majd őt és a kicsit.

A biztonságos gyerekszoba kialakításának a legegyszerűbb módja, ha fekve, guggolva és négykézlábra ereszkedve végignézzük a lakást. Így láthatjuk igazán, hogy mibe tud belenyúlni, mit tud felborítani, magára rántani, honnan tud le- vagy kiesni.

Először is a konnektorokat vegyük sorra. Tegyünk bele biztonsági vakdugót. Alaposan nézzük át a kábeleket. Az elkopott, sérült kábeleket cseréljük le. Még jobb, ha szekrény, fotel mögé rejtjük el vagy kábelvezető sínbe tesszük. Minden lámpába tegyünk villanykörtét.

Ha olyan típusú fűtőtest van a lakásban, amellyel esetleg megégetheti magát csemeténk, akkor mindenképpen gondoskodjunk valamiféle borításról, amely megvédi őt az égési sérülésektől.

Nézzük át a lakásban lévő bútorok sarkait, és ha élesnek találjuk, tegyünk rá sarokvédőt. Persze a gyerek még így is megütheti magát az asztal, ágy, szekrény, bármi oldalában, de kevésbé veszélyes mintha pont a sarokra esik rá. Ha nagyon féltjük őt, akkor tegyünk az élekre élvédőt.

Az üvegasztalra tegyünk védőfóliát. Nézzük át az elérhető fiókokat, szekrényeket, polcokat. Csak azokat a dolgokat hagyjuk bennük, amiket nem gond, ha kipakol a pici. A törékeny, éles, veszélyes dolgokat tegyük magasabban lévő biztonságos helyre. Ha nem tudjuk, mert nincs elég hely, akkor szereljünk szekrényzárat, fiókzárat rájuk. A szekrényeket, komódokat falhoz rögzítéssel tegyük biztonságossá, nehogy ráboruljon.

Soha ne tegyünk az ablak alá asztalt, széket, fotelt, alacsony bútort, amire a gyerek felmászva eléri az ablakkilincset! Még így is előfordulhat, hogy ő maga tolja az ablakhoz a bútort, ezért a legbiztonságosabb, ha az ablakra ablakzárat szerelünk fel vagy ablakrácsot szereltetünk fel. Ha szeretjük az ablakot sarkig tárva nyitva hagyni, akkor erősen ajánlott az ablakrács felszereltetése.

Ha kisméretű, könnyen csúszó szőnyegünk van a szobában, akkor tegyünk alá csúszásgátlót vagy rögzítsük a padlóhoz, nehogy a tipegő babánk alatt és vele együtt elcsússzon. Nézzük meg, hogy a karnis megfelelően van-e rögzítve, nem jelent-e veszélyt, ha a baba a hosszú függönybe kapaszkodva próbál felállni vagy közlekedni.

A kisgyerekek szeretik becsapkodni az ajtót. Sajnos az ajtó gyakran a pici ujjacskáikra csapódik, esetleg a testvér ujjára. Ettől védjük meg őket, ha ajtóbecsapódás-gátlót szerelünk az ajtókra. Nem muszáj a lakás minden ajtajára felszerelni, elég csak azokra, amelyek napközben nyitva vannak.

Nézzük át a szobát, hogy mik azok a könnyű tárgyak, amiket magára ránthat az éppen felállni tanuló gyermek – amint belekapaszkodva próbál felállni -, pl. állólámpa, állófogas, etetőszék, virágtartóállvány, szék. Ezeket rakjuk olyan helyre, ahol a kicsi nem férhet hozzá.

Felállított ruhaszárító állványt, vasaló állványt ne hagyjunk a kicsi számára elérhető helyen, ugyanis belekapaszkodva könnyen magára ránthatja. Különösen a lelógó ruhák keltik fel a kíváncsiságát.Lehetőleg ne vasaljunk a jelenlétében, vagy ha mégis, akkor ne játsszon a vasaló közelében. Ügyeljünk arra, hogy a vasalás befejeztével a még forró vasalót a picink számára elérhetetlen helyre tegyük (a zsinórja se lógjon le!!).

Ne legyen a gyerek előtt – elsősorban a földön – apró tárgy, amit lenyelhet, a fülébe, orrába dughat! Minden játékánál nézzük meg, hogy biztonságos-e a baba számára, nem lehet-e róla leszerelni apró dolgokat, mert ha lehet, egészen biztosak lehetünk benne, hogy csemeténk le is fogja szerelni.

A kiságyába ne tegyünk nagyobb méretű játékokat, párnákat, mert rájuk állva megpróbálhat kimászni az ágyból.

A gyógyszereket tegyük biztonságosan zárható dobozba, vagy tegyük olyan magasra, ahol a kicsi nem éri el! Ha elgurul egy gyógyszer, gomb, gyöngy, aprópénz, ékszer, bármi apróság, akkor ne sajnáljuk az időt megkeresni és ne is halogassuk, mert biztosak lehetünk benne, hogy a gyerkőc fél pillanat alatt megtalálja, és a szájába veszi. A legjobb egy alapos, minden szegletre kiterjedő porszívózás.

Elkerülhetetlen, hogy a kézi táskánkban ne tartsunk olyan dolgokat (pl. gyógyszer, kézkrém, körömlakk, parfüm), amelyek veszélyesek a kisgyermek számára. Márpedig egy női táska, ami tele van “kincsekkel” a kisgyermek számára igencsak vonzó. Táskánkat mindig tartsuk a kicsink számára elérhetetlen helyen és ügyeljünk rá, hogy vendégeink táskái is magasra kerüljenek!

A szobanövényeinket költöztessük a szekrények tetejére, egyrészt a gyerkőc így nem tudja a földet túrni és a szájába venni, másrészt elkerülhetjük a növények kóstolgatásából eredő mérgezést. Távolítsuk el a szúrós, tüskés, hegyes levélcsúcsú növényeinket is, mert ezek horzsolásokat, komoly szemsérüléseket okozhatnak. Egyes növények tüskéi, szőrei, tejnedvei allergiás reakciókat válthatnak ki, ha hozzáér a gyerek.

Soha ne dohányozzunk a lakásban, és a vendégeinknek se engedjük ezt meg! Ezzel egyrészt gyermekeink egészségét őrizhetjük meg, másrészt elkerülhetjük a véletlenül égve hagyott cigarettacsikk, gyufa miatt kialakuló lakástüzeket. Ráadásul így elkerülhetjük, hogy a mindenre kíváncsi gyermekünk megkóstolja hamutálban hagyott cigarettacsikket.

Legyen otthon háztartási elsősegélydoboz, így az egyszerű sérüléseket azonnal elláthatjuk!

nyito-lefele-nyil-bibor