A japán ház – természet, filozófia és hagyomány

Azonnal felismerhető, tipikus jegyek

Nem kell építészeti szakembernek lennünk ahhoz, hogy felismerjünk egy tipikus japán házat. A különböző természet- és művészfilmek, amelyek a távol-keleti szigetországról szólnak, bőséges vizuális élményt nyújtanak. Mivel e távoli ország kultúrája annyira különbözik az európaitól, ezért az alapvető jellegzetességek szembeszökőek. 

A pagodaszerű épület, a fából készült keretek, a természetes anyagok használata, a rizspapírral fedett fakeretes tolóajtók, de még a ház előtt található kert is annyira tipikus, hogy semmivel sem lehetne összetéveszteni. 

A könnyűszerkezet feltalálói 

A japán építészetet áthatja az évezredesnek mondható tradíció, amely az animista sintóizmusra épül. Ennek legfontosabb jegyei a természetközeliség, az egyszerűség és a logikus elrendezés.  A stílusra a legnagyobb hatással Kína volt, de a XIX. századtól folyamatosan érte és fogadta be a brit elemeket is. 

Mindezek mellet Japán geológiai helyzete határozta meg jelentősen az építészet jellegét. A szigetország egy aktív törésvonal mentén fekszik, ezért a földrengések gyakoriak és erősek. Ez az állandó fenyegetettség sokáig nem tette lehetővé a masszív kőházak építését, hiszen azok összeomlása életeket követelt volna. Ezért aztán a japánok dolgozták ki a világon először a könnyűszerkezetes házak koncepcióját, amely gyorsan felhúzható és katasztrófa esetén sokkal kisebb veszélyt jelent a lakókra. 

A japán tradicionális ház minden elemében könnyű anyagokból építkezik. Ilyen a bambusz, a cédrus, a juhar, a kő, a fonott gyékény és a rizspapír. A ház vázát gerenda- és oszlopszerkezet adja, amelyek magát a padlót is megemeli legalább fél méterrel. Az oszlopok talpköveken állnak, és emiatt sokkal ellenállóbb az épület a földrengéssel szemben.

A megemelt padlózat azzal az előnnyel jár, hogy a fa (a japánok nem kövezik fel a házukat) folyamatosan tud szellőzni, így nem indul meg a rohadás. 

Szabad terek és hagyományos helyiségek 

A japán házra jellemzőek a nagy és üres terek, amelyet tetszés szerint rendezhetnek be nappalinak, étkezőnek, háló- és vendégszobának. Amikor a berendezésről beszélünk, akkor ne gondoljuk azt, hogy e terek beépítése nagy költözködéssel és bútorcipeléssel jár. 

A japánok minimalisták a bútorok terén, és bizonyos bútorokat – amelyek Európában megszokottak – nem is használnak. Nincs nagy franciaágyuk, nem használnak robosztus ülőgarnitúrát, de még széket sem, és keresve sem találnánk nagy szekrénysorokat. Ennek megfelelően a tér átrendezése viszonylag gyorsan és könnyen megy. A teret pedig paravánnal vagy rizspapírbetétes tolóajtókkal határolják el, amelyeknek semmilyen hang- és levegőszigetelése sincs.  

Három állandó helyiséget találunk a japán házakban: a konyhát, az illemhelyet és a fürdőt. Ezek a helyiségek is speciálisak, érdemes vetni rájuk egy pillantást. A japán konyha központjában egy rizsfőző áll, amely mellett egy munkapad helyezkedik el. A nálunk hagyományos tűzhely tehát hiányzik. A hűtőszekrények kora előtt a japánok a konyha alatt elhelyezett hűtőkamrában tárolták a zöldségeket.

A fürdő, azaz az o-furo több funkcióval bír, mint a nálunk megszokott fürdőszoba. A tisztálkodás a japánoknál a vallási rítus részét képezi, ezért először lefürdenek – ez régen dézsából történt, de a modernitás jegyében már zuhanyzót is használnak. Ezután beszállnak a forró vizes medencébe vagy kádba. Ez a tevékenység sokkal inkább a meditációt szolgálja már, mind sem a mosakodást. Ilyenkor a lélek tisztul meg a 40-45 fokos vízben. 

Manapság egyre több helyen találkozunk az általunk ismert angol vécével, de ne lepődjünk meg, ha az illemhelyen egy vasikit találunk, ami tulajdonképpen egy guggolós vécé. Bizonyos fokig még higiénikusabb is, mivel egy kb. 30 centis porcelánedény fölé kell elhelyezkedni, és a szemközti falba helyezett kapaszkodót használni, így nem érintkezünk ülőfelülettel. A vasiki víztartállyal ellátott, ezzel lehet öblíteni.         

Japán ház – „előszoba” és „ágy”

Amikor belépünk egy japán házba, azonnal a genkanba jutunk, amely egyfajta előszobának fogható fel, és egy szinttel lejjebb áll, mint a ház járószintje. A genkanban kötelező levetni a cipőt, mert a házban csakis mezítláb (zokni, speciális papucs lehet) lehet belépni. 

A házban mindig kialakítanak egy nagyszobát, ahol a társasági élet folyik, a melynek központjában egy fűthető asztal áll. A nappali és az étkező tulajdonképpen ugyanazon helyiségben található. Az asztal körül párnákon telepszenek le, de sok helyütt az asztal alatti nyílásba tehetjük a lábunkat. Az ebédlőasztalnál sem használnak széket. 

A padlózatot – a nálunk sportolásra használt küzdőtérként ismert – tatamival fedik le. A tatami gyékényből és puha sásrétegből áll, amelyet valamilyen vászonanyaggal húznak be, és könnyedén felgöngyölhető. Mivel ez a burkolat nagyon sérülékeny, ezért rögtön megértjük, miért nem léphetünk rá cipővel. A tatami természetes anyagból áll, és kellemes, nyugtató hatással rendelkezik. Vastagsága általában 6 centiméter. 

Speciális módon hajtják álomra a fejüket a japánok. A futon tulajdonképpen egy olyan ágy, amelynek nincsen kerete, és közvetlenül a tatamira helyezik. A fekvőfelülete egy gyapottal töltött selyem- vagy vászonhuzat, amelyet sikibutonnak hívnak. Ebből akár több réteget is lefektethetnek. A takarót kakebutonnak hívják, és hasonló a derékaljhoz. A japán párna sokkal kisebb és keményebb, mint az általunk használtak, melyet makurának neveznek. Ez a fekhely hordozható, így bárhol elhelyezhető.  

A japán ház elrendezése, bútorzata 

A japán ház centrális elrendezésű, azaz minden tekintet a tér középpontjára irányul. Ebben a centrumban helyezkedhet el egy tradicionális teázó, esetleg egy házi oltár, de sok helyütt egy belső kertet találhatunk. 

A kert nagyon fontos szerepet játszik a japánok életében, mert szeretnek a lehető legközelebb lenni a természethez. A ház belső kertje mellett kell lenni egy szépen gondozott külső kertnek is, amely közvetlenül a küszöb nélküli bejárati ajtónál kezdődhet. 

A nyílászárók is nagyon tipikusak, mivel általánosságban hornyokban futó tolóajtókat használnak, és még az ablakoknak is van külső tolólemezük. 

A japán házakban a természetes és semleges színek – a fehér, a szürke és a fekete uralkodik. A természetes színek közül a barna, a bézs és a zöld a leghagyományosabb. A kiegészítőknél előszeretettel választják a selymet és a porcelánt, amely egyértelműen a kínai hatást tükrözi. A lakásban mindig kialakítanak egy különleges helyet, a tokonamát, ahová valamilyen meghatározó tárgyat helyeznek el. 

A japánok nem használnak nagyméretű bútorokat, helyette kis fiókos szekrényeket tartanak, de a ruhákat és a nagyobb holmikat beépített falfülkékben helyezik el.  

Igazodva a természethez

A japán házak fából épülnek, majd gipszvakolatot kapnak. Az épületek jellegzetességéhez tartoznak a nagy és mély ereszek, amelyek beengedik a téli, alacsonyan járó nap fényét, de védenek a nyári nap hevétől, valamint a jelentős csapadékot is könnyedén elvezetik. 

Ugyancsak tipikus az épületek tetőszerkezete. A hagyományos rácsos szerkezetet a földrengések miatt nem használják. Ehelyett egy független keretet használnak, melynek állványai közvetlenül a talajba kerülnek. A japán tetők kis súllyal rendelkeznek és több rétegből állnak. Az alapanyag valamilyen növény préselt és lemezelt változata, amelyet könnyű kerámia cserép fedéssel tesznek vízhatlanná. 

Összefoglaláskánt elmondható, hogy a tradíciók és a földrajzi kényszerek alakították ki a japán építészet kereteit, amelybe külföldi – elsősorban kínai – hatásokat és eljárásokat ötvöztek. Manapság azonban az atlanti, azaz az amerikai-európai vonások is egyre nagyobb súllyal érvényesülnek.