A cikk elolvasása: 3 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Nem kell atombunkerben laknunk! Ma már a dizájn részévé vált a biztonsági ajtó.

Kölyökkoromban sokat kerékpároztunk unokahúgommal a Duna partján, és közben nézegettük az út mellett meghúzódó nyaralókat. Különösen az egyik, amelynek vörös ablakai és ajtaja volt keltette fel a figyelmünket. Ez a ház lett az igazodási pontunk, azaz a nyaralónk és a megtett távolság mérőegysége. Mivel fogalmunk sem volt róla, hogy ki lakja a feltűnő, ám látványos házat, „elkereszteltük” senorita Carmennek a tulajdonosát.

A mi senoritánknak valóban látványosak voltak a nyílászárói, de hogy egyben a biztonságot is kiszolgálták-e, erről mit sem tudtunk. Holott a házak bejárati ajtajának egyszerre több funkciót is be kell tölteniük. Ez az ajtó áll őrt a házunk előtt, ezért meg kell felelnie minden, a biztonságért felelős funkciónak: jó hang és hőszigetelőnek kell lennie, és meg kell állítania az ártó szándékkel érkezőt. Emellett még esztétikusan illeszkednie kell a ház architektúrájába, alkalmazkodnia kell annak színvilágához. Ebbéli funkcióját akkor tölti be igazán, ha az ablakokkal is harmonizál.

A homlokzatnak általában van egy meghatározott stílusa, ami jól látható messzebbről nézve. Ezt az ajtó, az ablak és a garázsajtó is erősen meghatározza, amikor egyszerre látszanak. A régi igazság itt is alkalmazható: az ördög a részletekben rejlik. Az a jó, ha a színek és a formák kellemes érzéseket ébresztenek, egyetlen oda nem illő elem sem zavarja meg az összképet. Érdemes például olyan biztonsági bejárati ajtót választani, amelyek színben tökéletesen illenek a garázskapuhoz.

A biztonsági ajtó vásárlásának eldöntésekor nem kell attól félnünk, hogy a házunkat vagy lakásunkat egy atombunker ajtajához hasonló hatalmas ajtó csúfítja majd el, ugyanis a gyártók ezerféle kívánalomnak megfelelő, akár egyedi típusokkal is tudnak szolgálni.  

A bejárati ajtó profilok általában a klasszikus, egyenes szárnykialakítással érhetők el. Ennél ma már modernebb megjelenésű rendszerek is léteznek: például a rejtett szárnyas megoldással kialakított ajtók. Ez egybecseng a sima, perem nélküli felületek trendjével, ami a kortárs építészetet jellemzi. A takarópanelek az ajtó külső szárnyait beborítják, így annak felülete sima marad. Ezek a panelek általában vastagabbak, és az ilyen ajtók jó hőszigetelési tulajdonságuknak köszönhetően a csökkenthetik az energiaveszteséget.

A típus kiválasztásánál tudnunk kell, hogy az ajtó szerkezeti elemei, a belső acélmerevítések, a belső kitöltés kívülről nem láthatók. A korszerű biztonsági ajtók valójában megjelenésüket tekintve lehetnek simák, bordázottak, profilosak és üvegesek is. A gyártmány címkéjén ellenőrizhetjük az ajtó tulajdonságait és a származási országot. A minőségi ajtólapok felületét MDF-lappal, esetenként tömör fával borítják. Az MDF-lapot lakkozzák és különböző dekormintás laminált lappal vagy több fajtából választható fafurnér réteggel borítják. Amennyiben van saját elképzelésünk az ajtó felületéről, a biztonsági ajtók szakértői szívesen adnak tanácsot, javaslatot, és az ajtót elkészítik.

A családi ház bejárati ajtajánál fontos, hogy összhangban legyen a házzal és annak homlokzatával, ezért a biztonságon kívül fontos a helyes forma, szín és dekoráció. Nem kell kerülnünk sem az üvegezést, sem az üvegezett bevilágítókat, még akkor sem, ha a biztonság szempontjából ezek kritikus pontoknak tűnhetnek, mert ha az üvegezés a biztonsági ajtó része, így az ajtóval azonos biztonsági feltételeknek kell megfelelnie.

nyito-lefele-nyil-bibor