A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Harmónia, rend, fény és energia – a feng shui alapelvei a lakótér kialakításában

Napjainkban a keleti kultúra iránti fogékonyság érezhetően megnőtt, s életünk számos területén meríthetünk a kínaiak ezeréves gyakorlatából. Ahogy az egészségügyben az akupunktúra, úgy a lakberendezésben a feng shui gyakorol hatást sokakra.

De mi is valójában a feng shui? Alapjait az az ősi kínai hagyomány adja, mely szerint az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával elérhetjük az ember és a természet közötti összhang megvalósítását. A hagyományos feng shui célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével – a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén, illetve a lakhelyek megfigyelésén alapul.

Központi eleme a csí, a világegyetemet mozgató és lélekként átható életenergia. Minden létezőt alkotó és tápláló erőt képvisel, valamennyi jelenségben tetten érhető, kapcsolatot teremt az anyagi (látható) és nem-anyagi (nem látható) világ között, a létezés mozgatója. Folyamatosan változik, és mindent összeköt.

Hogyan kerül ez a filozófia alkalmazásra a gyakorlatban? A legfontosabb alapelv otthonunk belső terének tervezésénél, hogy biztosítsuk az energia akadálytalan áramlását. Alakítsunk ki zavartalan útvonalakat, ahol a lakás egyik részéből a másikba, egyik szobából a másikba közlekedhetünk, és közben a bútorok vagy egyéb tárgyak nem akadályozzák a mozgásunkat. Alapvetően a rend és a harmónia kell, hogy uralja az életünket, így a lakóhelyünket is.

Nagyon fontos szerep jut a térbeli tervezés mellett a színeknek. Amennyiben az ajtó észak felé néz, ajánlatos a tűz elem színeit használni, mint a vörös, narancs, sárga, lila vagy rózsaszín. Ha az ajtó déli irányban áll, akkor viszont a kék és a fekete a legjobb választás. A fény és annak útja is fontos tényező. Fontos, hogy az ablakok mindig tiszták legyenek és elegendő fény jusson a helyiségbe – este viszont fontos, hogy legyen egy redőny vagy sötétítő, hogy érezzük, van egy privát szféránk.

A csí útjának mindig megfelelő helyet kell hagynunk, és ezért a lakóterünk közepére nem tanácsos akadályt jelentő bútorokat, tárgyakat elhelyezni. A jó szellőzés már fél siker, ezért ügyeljünk mindig arra, hogy lakásunkba kellő mértékben engedjünk fényt és tiszta levegőt. A feng shui nem szereti a hegyes és sötét sarkokat, ezért a sarkokban elhelyezett növényekkel, kis bútorokkal, egyéb használati tárgyakkal érdemes „meghajlítani a teret”.

A feng shuinak a lakberendezésre vonatkozólag igazán gazdag szakirodalma van, ezért most csak néhány fontos alapelvet veszünk sorra körbejárva a lakásunkat. A kínai gyakorlat már a bejáratnál kezdődik: fontos, hogy a bejárati ajtó és környéke mindig rendezett és hangulatos legyen. Az előszobában ne legyen tükör a bejárati ajtóval szemben, ugyanis ez eltolhatja a jó energiákat.

A hálószobánk legyen szabályos alakú. Ágyunk legyen kényelmes és a feje támaszkodjon valamelyik falhoz. Semmiképpen se helyezzük azt hálószobánk közepére! Tükör, polc és szobanövény ebben a térben kerülendő. Ha szükséges a polc, az akkor se legyen a fejünk felett.

A konyha legyen tágas (akinek erre lehetősége van), szellős és világos. Itt viszont kifejezetten szerencsés a fűszernövények társasága. A sarkok elé tegyünk cserepes növényeket. A tükörnek itt ismét jelentősége van: a konyhában lévő tükör a bőség érzetét kelti. Ugyancsak növeli a teret, ha a nappali része az étkező.

A feng shui gyakorlata szerint a konyhában kerülendőek a nyitott polcok, valamint kellő távolságot kell hagyni a mosdó és az étkezőasztal között. Ugyanez vonatkozik a nagy konyhagépek viszonylatára is.

A nappalira vonatkozó tanácsok annyira gyakorlatiasak, hogy mindenféle misztikától mentesen érdemes betartani azokat. Legyen az ülőgarnitúra kényelmes, a fényt növeljük nagy ablakokkal. Használjunk sok zöld növényt e területen, és érdemes festményekkel, pozitív kisugárzású műalkotásokkal díszíteni a nappalinkat.

A számos kerülendő dolog közül most csupán egyet emelnék ki. A tükörnek a feng shuiban központi szerepe van, nagyon erősen befolyásolja az energiákat, hol taszítva, hol erősítve azt. Meglehetősen divatosak mostanában a hálószobában elhelyezett tükrök, de lehetőleg mellőzük őket, mert akkor bevonzhatunk egy harmadik felet a kapcsolatunkba!

Összefoglalva jól látható, hogy a kínaiak célja a harmóniára törekvés a térben és az energiában egyaránt. Ha ez a törekvés csak egy kicsit is megvalósulhat a feng shui által, akkor érdemes megfontolni, hogy alkalmazzuk annak meghatározó törvényszerűségeit, amikor életterünket alakítjuk ki.         

nyito-lefele-nyil-bibor