A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Építkezni könnyen, gyorsan és környezettudatosan

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki házépítésre szánja el magát. Már a tervezés is sok energiát és pénzt vesz el a beruházótól úgy, hogy még az alapokat sem ásták meg. A kivitelezésnél a tapasztaltabbak már előre bekalkulálnak 20-30%-os többletet a tervezett költségekhez képest, mert az időben is elhúzódó építés alatt egészen biztosan emelkedni fognak az anyagárak, és a munkaerőre fordított díj.

A többlethez hozzájárulnak aztán a munkafázisokban „kiderülő” problémák. Túl kevés a cement, nem jó a szigetelőanyag, jobb lenne egyes dolgokat mégis a drágább, minőségi anyagból elkészíteni, megnövekedett a munkaidő, mert esett, meleg volt, fújt a szél… Ezek mind költségek, és még nem is számoltuk hozzá a stresszt, amely együtt apasztja a pénztárcánkat és az életerőnket.

A készházakat rendszerint fa- vagy fémvázzal, illetve e kettő keverékéből készítik el

Készház a válasz

A fenti problémára Nyugaton már évtizedekkel ezelőtt választ adott a lakásipar, amikor feltalálta a készházakat. Ezek a házak is panelekből épülnek fel, de semmiképpen sem összekeverhetőek a szocialista lendületben felhúzott lakótelepi panelekkel.

A készházakat rendszerint fa- vagy fémvázzal, illetve e kettő keverékéből készítik el, és a legmodernebb technológiákat használják fel a szigetelés, a vezetékelés, a gépészet vagy éppen a vakolatozás tekintetében. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a készházaknak jelentős, 25-30 százalékos piaca van, míg hazánkban ez az arány még csupán 10 százalék. Ennek alapvetően az az oka, hogy a tradicionális építkezés még mindig erős pozíciókkal rendelkezik, s emiatt egy készháznak a piaci ára elmarad a téglából épült ingatlanokéitól.

A készházak előnyei

Számos egyéb tévhit is ellene hat a kész- vagy gyorsházak hazai elterjedésének, holott előnyei egyre nyilvánvalóbbak számos területen. Lássuk, milyen hozzáadott értéket kapunk, ha egy minősített, készházra specializálódott vállalkozással akarjuk megoldani lakhatási igényeinket.

A fémszerkezetes készházak élettartama minimum 100 év

A nyilvánvaló előny a gyorsaság. A készházakat két módon állítják elő: vagy egy nagy szerelőcsarnokban rakják össze az elemeket, vagy az összeszerelés a terepen történik. Bármelyik megoldást is válasszuk, a kulcsrakész ház maximum 4 hónap alatt a rendelkezésünkre fog állni. A szkeptikusok ilyenkor közbevetik, hogy mindez remek, de a pénzünkért valami sablonos, dobozos megoldáshoz jutunk. Aki még nem nézett körül ezen a piacon, nagyon meg fog lepődni, hogy milyen változatos és minőségi projektek valósulnak meg gyorsan és sokkal olcsóbban, mint a hagyományos építési eljárás esetében.

A cégek rendszerint a tervezéstől a kivitelezésig mindent végig visznek, így a tervezés is az ügyfelet bevonva, annak minden apró igényét figyelembe véve történik, ráadásul nem kell mesteremberek után szaladgálni. A tervet a komplett pénzügyi kerettel együtt kapjuk meg, és ez az ár nem is fog módosulni a ház megépültéig. Az időjárási tényezőknek semmilyen árfelhajtó funkciójuk sincs, akár télidőben is összepattintják a kuckónkat, legyen az a kuckó emeletes, több fürdőszobás, medencés vagy amerikai konyhás.

A készházak építési hulladéka elhanyagolható, így nem kell konténeres takarítással számolnunk, ez egyben azt is jelenti, hogy az építkezés során fellépő környezetszennyezés csaknem nulla. A készházak technológiája miatt olyan szuperszigetelésű falazatot kapunk, amely egyszerre energia- és helytakarékos. A hasznos tér a vékonyabb falazat miatt nagyobb, mint az ugyanazt a szigetelést biztosító téglás építkezés esetében.

A fémszerkezetes készházak élettartama minimum 100 év

Kép forrása: https://kp.hu/konnyuszerkezetes-keszhaz-acelszerkezetbol/#jp-carousel-28887

A fémszerkezetes készházak élettartama minimum 100 év, a minősített vállalkozók 50 éves garanciát adnak az épületre. A kiváló hangszigetelő képesség mellett szél, tűz és földrengésálló, és eredményesen védekezik a kártevők ellen is. Sem a rovar, sem az egér, de még a gomba sem kedveli a szerkezeti és szigetelési sajtosságai miatt.

Természetesen a készházak megrendelőinek is ügyelniük kell néhány fontos és alapvető dologra. Mindig meg kell győződni róla, hogy a tervező-kivitelező minősítése megfelelő-e. Ne üljünk fel a legolcsóbb ajánlatnak, mert sokkal többe kerülhet később a leves, mint a hús. A tervezésnél a legnagyobb körültekintéssel járjunk el, mert a későbbi módosításra már nem lesz lehetőségünk. A gyári méretek miatt bizonyos korlátok között mozog az elemek magassága, ezért pl. vártoronyban nem gondolkodhatunk. Attól azonban nem kell tartanunk, hogy csak szögletes terekben kell élnünk, mert a technológia egészen a boltívekig lehetőséget ad a fantázia szárnyalására.

nyito-lefele-nyil-bibor