A cikk elolvasása: 4 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Mire figyelj, ha kis lakásba költözöl – ötletek a garzonhoz.

Einstein relativitás elméletének két alapfogalma a tér és az idő. Különösnek tűnhet, de igaz: egy kis lakásban is e két erővel fogunk birkózni, hogy megfelelő környezetet alakíthassunk ki. A képlet úgy igaz, hogy minél kisebb a garzonunk, annál több időt kell szentelnünk a lakótér berendezésének megtervezésére.

Első lépésben saját magunkat kell majd megvizsgálnunk: milyen funkciókra lesz elengedhetetlenül szükségünk. Nyilván az alapokat mindig le kell tenni: aludni, fürödni, táplálkozni muszáj, de nagyon nem mindegy, hogy állunk például a főzéssel, vagy az otthoni munkával. Amennyiben nem tervezünk gasztronómiai partikat, elegendő lehet egy kis főzőlap, vagy mikro, ha imádjuk a saját magunk készítette fogásokat, akkor bizony nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a konyharész kialakításának. Ezt a teret egybeköthetjük egy kis nappalival, ahová akár dolgozó sarkot is beleálmodhatunk.

Mindebből kitetszik, hogy a kis lakás legnagyobb terének multifunkcinalitást kell szánnunk! Természetesen a különböző funkciókat ki kell hangsúlyoznunk. Térelválasztóként elegendő tud lenni a padló borításának éles elválasztása, egy könnyű függöny, vagy tolóajtó. Jó ötlet lehet egy, a mennyezetig felfutó, szép és igényes polcrendszer, amely csak kicsit hasít ki a horizontális térből.

És ha már a horizontnál tartunk: egy kis garzonban vertikálisan is kötelező gondolkodnunk, mert a tér minden egyes négyzetcentiméterét hasznosítanunk kell. A falra szerelt polcok, egymásba tornyozható tárolók, székek, összecsukható asztal, melynek lábazatában rafinált tárolók vannak – ezek mind-mind olyan praktikák, amelyeket alkalmaznunk kell majd.

Fontos filozófiája kell, hogy legyen a tervezésnek a praktikusság: semmit se tartsunk a lakásban, aminek nincs egy jól meghatározott funkciója! Ellenkező esetben nagyon hamar és könnyen raktárhangulatot teremthetünk a lakásunkban, aminél kevés kellemetlenebbet tudok elképzelni.

Sokan tervezik a nappalit a hálórésszel közös térbe. Amennyiben lehetőség van rá, érdemes olyan ülőbútorokat beszerezni, amely estére érve kinyitható fekhellyé alakítható. Ez különösen akkor praktikus, ha nem egy tábori ágyban szeretnénk álomra hajtani a fejünket. Az ágy akkor a legoptimálisabb, ha van ágyneműtartója, ahol egyéb, gyakrabban használt holmik is megbújhatnak.

Akik téreltolásos garzonban laknak, bevethetik a lépcső trükköt. Ez esetben a lépcsők fokai megannyi tárolóként is szolgálnak – oldalukat kinyitva akár cipőinket is elrejthetjük bennük. De támaszkodhat az ágy feje a magasabbik tér lábához, ahol akár kis dolgozót is kialakíthatunk. Fekhelyünkre alapvetően mégis az az igaz, hogy ha egyedül élünk, el kell felejtenünk a franciaágyat.

Azok a szerencsések, akik magas belterületű garzont birtokolnak, akár galériában is gondolkodhatnak. A legalapvetőbb megoldás, ha a galérián a fekhelyünket alakítjuk ki, hiszen az alváshoz elegendő az ágy, esetleg egy kis polc, vagy éjjeli szekrény, és természetesen egy olvasólámpa.

A garzonban a fürdőszobára is kevés tér jut. A kádnak ilyen lakásban nincs helye, de talán még a zuhanyon is spórolhatunk helyet, ha elhagyjuk a zuhany fülkéjét. Elég egy megfelelő vízfogó tálca és egy jól záró függöny. A fürdőszobában lesz feltehetőleg a wécénk is, ezért vízhatlan polcokról is gondoskodnunk kell, hogy ne ázzon el az, aminek nem szabad eláznia. A pára is kellemetlenül átvizesíti a vécépapírt, ezért a fürdőben egy jól működő párátlanító nagy kincs tud lenni.

A tökéletesen megtervezett és dizájnos garzon nagyon kellemes lakás lehet, amelyben még a díszítőelemek is hangsúlyos szerepet kaphatnak. A színekkel úgy érdemes játszani, hogy az optikailag bővítse a teret, tehát a világos színek kellemes összhangjára érdemes törekednünk. Mintás tapétát csak olyat válasszunk, amelyeken a minták aprók és halványak, mivel a teret a nagy és sötét minták összetolják. A falakra – ahol ennek funkciója is van – érdemes tükröt tenni ízléses, nem túl vaskos keretben, mert a tükrök játéka is növeli az optikai látómezőt. Mivel valamennyi előtérre még a kis lakásban is szükségünk lesz, mert nem eshetünk a bejárati ajtóból egyből a nappaliba, egy apró előszobafalat érdemes kialakítani, amelyhez remekül passzol egy nagyobbacska tükör.

A garzonlakást említve elsőként mindenkinek az az előny ugrik be, hogy alacsony a rezsije, ami igaz is, de keveseknek jut eszükbe két, jellemet erősítő tényező. A kis lakás kikényszeríti belőlünk a rendszeretetet, mert elől hagyni korábban használt dolgokat nem lehet. Ugyanakkor fejleszti a bennünk lévő mérnököt is, hiszen egy jól meghatározott térben kell az életünket úgy berendezni, hogy abban otthon érezzük magunkat.

nyito-lefele-nyil-bibor