A cikk elolvasása: 2 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Az első laminált padló 1977-ben készült el Svédországban és a ’80-as években került ki a piacra Pergo néven, a Perstorp nevű cégtől. Az anyacéget, Stensmölla Kemiska Tekniska Industri néven,  Wilhelm Wendt alapította 1881-ben, majd ebből lett az említett Perstorp vállalat.

Talán a nagyközönség számára is érdekes lehet egy-egy termék, vagy termékcsalád sikertörténete a kezdetektől napjainkig. A bútorlaminálás születéséhez az 1920-as évekig kell visszautaznunk. Ekkor még nem tudtak elég erős lamináló anyagot előállítani, ami a padló bevonására is alkalmas lett volna, de például a pultokat már képesek voltak laminálni a gyártók.

Az első termékek még nem voltak túl jó minőségűek, de a 1980-as évek végére sokat javultak és elterjedtek Európa többi országában is. Az Amerikai Egyesült Államok piacára 1994-ben érkezett meg. 1989-ben készült el az első DPL (direct pressure laminate), azaz közvetlen nyomású laminálás, amikor is a gyártás során a felső védőréteget és a dekorpapírt együtt préselik az alaplemezre.

A laminált padló történelmének következő mérföldköve az 1994-1996-os időszak volt, amikor a ragasztást felváltotta a mechanikus click rendszer. A padlók lapjait össze lehetett illeszteni ragasztás nélkül, így sokkal egyszerűbbé vált a lerakásuk.

Újabb nagy ugrást jelentett a felületek nyomtatási technológiájának fejlődése, az autentikus fafelületek megjelenése. Elkészülnek például az első rusztikus, nyersfa-hatású és retro termékek. A kreatív dekorok robbanásszerű fejlődése, strukturált felületek megjelenése kiteljesítette ezt a folyamatot. A laminált padló választéka óriási lett, és cégek versenye a szín, a minőség, a kombinálhatóság valamint az ár területén koncentrálódott.

A laminált padló pályafutásának legutóbbi állomása a 2015-ös év, ettől kezdve létezik ugyanis a digitális nyomtatás a laminált padló világában, aminek köszönhetően sokkal valósághűbb famintázatú padlókat lehet gyártani és könnyebb a minta tervezése. Megjelentek új, rusztikus felületek, erősen érvényesülhet a nyers fa hatás valamint a mély struktúrák a felületeken Ezzel a technológiával gyakorlatilag bármilyen szín és minta elkészíthető, s csak a képzelet szab határokat a tervezők számára.

Laminált padló választékunkból it lehet válogatni: https://laminalt-padlok-parkettak.hu/laminalt-padlo-valasztek/

nyito-lefele-nyil-bibor