Biedermeier – kényelem, minőség és funkcionalitás

Visszatérés a nyugalom világába

A XIX. század első harmada Európában már egyértelműen a polgárság előretörését hozta. Ez a társadalmi osztály egyre szélesebb és vagyonosabb lett. A napóleoni háborúk után járunk, Európa vérzivataros időszaka után. Nem lehet csodálni, hogy az akkori idők embere a nyugalomra vágyott, és ezt a nyugalmat saját otthonában találta meg. 

Az otthon fogalma fel- és átértékelődött. A gazdag polgár olyan környezetre vágyott, amely korábban csak a főnemesség kiváltsága lehetett. Az akkor épült polgári házak már elegendő teret adtak 3-4 nagyméretű szobáikkal arra, hogy kényelmesen berendezhessék. Míg a francia területeken az úgynevezett empire stílus volt irányadó, addig a Habsburgok uralta birodalomban szárnyait bontogatta egy olyan irányzat, amely hamar megkapta a biedermeier elnevezést.    

Biedermeier – egyszerű polgári

A biedermeier két szónak az összetételéből alakult ki. A bieder jelentése egyszerű, míg a meier valójában egy hétköznapi német vezetéknevet jelöl. A szóösszetétel az egyszerű polgárira utal. Az egyszerű persze nem azt jelentette, hogy ócska, éppen ellenkezőleg: olyan jó minőségű bútorokat, használati tárgyakat, kiegészítőket takart, amelyeket az egyre gazdagodó polgárság meg tudott vásárolni, de amelyek olcsóbbak voltak, mint a paloták berendezése. 

Ezt az olcsóságot egyfelől az olcsóbb nyersanyagok és az egyszerűbb formák kialakításával, valamint a sorozatjellegű gyártással lehetett elérni. Azért írom, hogy sorozatjellegű, mert a bútorok készítése még mindig kézimunkával történt, de a sablonok és a gyártási folyamat egyszerűsítésével gyorsabban készültek el a termékek. 

A tölgyfabútorokat a biedermeier otthonokban felváltotta az olcsóbb dió, jávor vagy éppen topolya, de ezeket nagyon igényesen készítették el. A bútorok, különösen az ülőbútorok sokkal légiesebbek lettek szemben a nehézkes tömörfabútorokkal. A lábazatok kecsesen íveltek, vagy egyenesek, a díszítések is sokkal egyszerűbbek. Igen kedvelt lett a virágminta és az ornamentika. A biedermeier kedveli a fa természetes színét és az intarziát. A stílus három vezérfonala a kényelem, a minőség és a funkcionalitás.      

A nők birodalma, a szalon

A biedermeier a klasszicista műveltségből és az angol racionalizmusból merít, de érződik az ekkor még csak ébredező romantika hatása is. Jelentős változást hoz a korszak a nők helyzetében. A gazdag polgár felesége már nem konyhában áll a gőzölgő fazék mellett, hanem igazi úrinő, akinek saját birodalom dukál. Ez pedig nem más, mint a szalon, ahol minden a háziasszony ízléséről árulkodik. 

A szalonban virágmintás tapéta borítja a falat, amelyen zsáner- és tájképek lógnak. A magas ablakokat súlyos és fimon anyagból szőtt függönyök takarják, míg a padlót puha és nagyméretű szőnyegek borítják. A szalonban minden kényelmes, puha és lágy. Minden azt a célt szolgálja, hogy az ott időző a lehető legjobban érezze magát. A háziasszony előlép, hogy meghatározza az enteriőrt és ezzel egyszer s mind beköszönt a lakáskultúra kora, amely már nem a kiváltságosokhoz, hanem a polgári tömegekhez szól. 

A mintás és minőségi kelmék, a puha párnák, a lószőrrel kitömött karosszékek, a bársonnyal bevont díványok és egyéb ülőgarnitúrák, valamint az adott helyiség színvilága és formai stílusa már egyedi kompozíció, amivel akár divatot is lehet teremteni. 

Különleges a biedermeier abban is, hogy míg más stílusok az építőművészetben és a képzőművészetben jelentek meg először, addig ez az irányzat kizárólag a négy fal között fejtette ki erőteljes hatását, és nem is törekedett más babérokra. 

A bútorok forradalma   

A biedermeier a bútorok forradalmát hozta el. Ikonikus típusa a vitrin, amely egyetlen polgári háztartásból sem hiányozhatott. Az üveges szekrény többletfunkcióval rendelkezett, mert a tárolás mellett egyfajta kiállítási darab volt. Az üveg mögött drága porcelánok, értékes ezüstkészletek és egyéb csecsebecsék hirdették egy-egy otthon gazdagságát. Ezekbe a vitrinekbe kerültek a család személyes tárgyai, kis festett arcképek aranyozott keretben. 

Vitrin nemcsak a szalonban állhatott, hanem a házigazda könyvtárszobájában is. A polgárság ekkoriban kezdte nagy számban vásárolni a könyveket, amelyekből kisebb könyvtárnyi gyűlt össze. Még az is berendezett egy könyves szobát, aki igazából nem szeretett olvasni, mert egyszerűen kötelező volt, ha azt akarta, hogy szóba álljon vele az úri társaság. A könyves vitrin a legértékesebb példányokat tartalmazta, hivalkodóan a látogató elé tárva titkait. 

A férfiak pipatóriuma vagy szivarszobája már nem lehetett meg kényelmes fotelok, kanapé nélkül. A háziúrnak dukált egy szépen megmunkált és számtalan fiókkal rendelkező íróasztal. A szórakozás céljait szolgálta a szivarszoba sarkában elhelyezett kártya- és sakkasztalka. 

A hölgyek budoárjában megjelennek a szépítkezést támogató tükrös asztalok, a varróasztalkák. A korszakban nagyon divatosak voltak a zenélő szekrénykék és dobozok, amelyekben rendszerint ékszereket, leveleket tároltak. Ezek a rafinált szerkezetek egy kulcs elforgatásával feltárták titkukat, miközben lejátszottak egy melódiát, és a doboz egy mechanikus szerkezettel megmozgatta a díszfigurákat is. Szekrények, komódok, vitrinek egész arzenálja készült ekkor a kellem és a funkcionalitás szellemében. 

A biedermeier Magyarországon     

Magyarországra a stílus jóval később érkezett meg, és kiteljesedése nagyjából a reformkorra tehető. Eleinte táblabíró stílusnak nevezték, de végül mégis az előkelőbb hangzású eredeti név vált jellemzővé, hiszen nemcsak a táblabírók házaiban uralkodott el. 

A vitrin mellett hazánkban egy másik jellegzetes tárgy fémjelezte a stílust, mégpedig az álló- és a faliórák. Ezeknek az óráknak a hátlapja festett volt, rendszerint valamilyen tájkép díszítette. E festett órák ellenére elmondható, hogy a magyar biedermeier letisztultabb, egyszerűbb volt, mint német példaképe. 

Hazánkban ekkor virágzott ki a műbútorasztalos szakma, amelynek legismertebb képviselője Steindl Ferenc volt. Bútorai erőteljes hatással voltak a kor iparosaira, de Steindl határokat átívelő hírnévre tett szert, igazi képzőművész volt. 

A biedermeiernek mindezek mellett volt egy másik nagy újítása, amely ma már talán természetesnek számít, de korábban sosem volt jellemző. A természettől lassan elszakadó polgárság otthonában megjelentek a nagyméretű szobanövények, amelyek elsősorban díszítőfunkcióval bírtak, hiszen a növények látványát a színes, mintás cserepek tovább fokozták. A vágott virágok sem hiányozhattak a szalonból, amelyek olykor a zongora tetején találtak magunknak helyet egy díszes porcelánvázában.    

A biedermeier a polgárság önmagáról szóló mítoszát teremtette meg, amely azóta sem ment ki a divatból, csak formáit fogalmazza meg újra és újra a feltalált stílusok mentén.