A cikk elolvasása: 6 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A réz a levegőn úgy oxidálódik, hogy egyfajta védőbevonat alakul ki rajta, amely zöldes árnyalatú.

Újrahasznosítható fém

Patinás, szoktuk mondani, amikor valaminek az értékállóságára utalunk. Ennek ellenkezőjét, ha azt állítjuk valamiről, hogy elvesztette patináját. A szó az emberiség legrégebb óta használatban lévő féméhez kapcsolódik, a rézhez. 

A réz a levegőn úgy oxidálódik, hogy egyfajta védőbevonat alakul ki rajta, amely zöldes árnyalatú. Ez a réteg megvédi a fémet a további romlástól. Ez a tulajdonság nagy előnyt jelent például a vassal szemben, amely porrá válik a hosszú oxidáció során. 

A réz körbejárja a Földet. Nem lehetetlen, hogy az a rézkilincs, amit a nagymama házában a kezünkbe fogunk, korábban egy római légionárius fegyverzetében lapult, ugyanis a rezet úja és újra felhasználják. A valaha felhasznált réz nyolcvan! százalékát a mai napig használjuk. Ez a tény amennyire megdöbbentő, annyira megnyugtató is, mert nem kell rézbányák sokaságát feltárni. A réz a leginkább újrahasznosítható fém.     

A réz körbejárja a Földet.

Réz, sárgaréz, bronz

A réz az emberiség történetét meghatározó fém olyannyira, hogy korszakot kötnek hozzá. A kőkorszakot váltotta fel a rézkorszak. Ennek a fémnek a használata jelentős technikai ugrást hozott. A vadászat és a hadászat, valamint a mezőgazdasági tevékenység lett sokkal hatékonyabb általa, s amikor a réz ötvözeteit is felfedezték, kialakultak a városokat összefűző nagyobb birodalmak is. 

A réz tiszta formában a természetben is előfordul, nem lehet csodálni, hogy ezzel a fémmel ismerkedtek meg legelőször az emberek. A tiszta réz viszonylagos puhasága miatt könnyen alakítható, ezért felhasználása sem ütközött akadályba. 

Egyetlen probléma volt ezzel a vörösessárga fémmel, mégpedig az, hogy nehezen önthető. Ez vezetett oda, hogy megpróbálták ötvözni valamilyen más anyaggal. Erre a legalkalmasabb az ón és a cink volt. Az ónötvözet a bronz, amelyekből az ókor halálos fegyverei készültek, míg a cink a jól alakítható sárgarezet produkálta ötvözőanyagként.  

Szupertulajdonságok

A réz számos jó tulajdonsággal rendelkezik, ezért egyfajta szuperfémnek tekinthető. Még az egészségünkhöz is szükséges a jelenléte. Akinek nincs elég réz a szervezetében, annak sokkal nagyobb az esélye arra, hogy sztrókot kap. Azoknak a terhes asszonyoknak, akik hiányától szenvednek, nagyobb a koraszülés valószínűsége. Különös módon a rezet úgy lehet a leginkább a szervezetbe juttatni, ha érintkezünk vele. A bőrön át sokkal hatékonyabb, mint mondjuk tabletta formájában. Ha van egy kis rezünk, elég csak alaposan megmarkolni, és máris jobban leszünk. 

A réz számos jó tulajdonsággal rendelkezik, ezért egyfajta szuperfémnek tekinthető.

A réz a termőföldnek életfontosságú eleme. Abban a földben, amelynek semmilyen réztartalma sincs, semmi sem terem meg. A réz akár évezredeken át is képes megőrizni a tulajdonságait. Míg a földbe került vastárgyak azonnal romlásnak indulnak, addig a réz még olyan régi vízvezetékek formájában is fennmarad, amelyet még az ókorban készítettek el. Szembetűnő bizonyítéka ennek a Sahure piramis melletti templom feltárt vezetékrendszere, amely rézből készült és még most is remek állapotban van.

A réz antibakteriális fém, ezért fontos alapanyagnak számít a gyógyszerészek, vegyészek és a konyhaművészek számára. Minden romlandó anyag legjobb tároló edénye a tiszta, azaz vörösrézből készült doboz, fiola, üst, lábas stb. 

Az ipari forradalom a réz két másik fontos tulajdonságát fedezte fel, mégpedig a jó vezetőképességet és a szikramentességet. Nem véletlen, hogy lakásaink vezetékei rézhuzalokból készülnek, és a szikramentes tulajdonságot a sebészet használja ki, amikor ereket kell elégetni, vagy daganatokat szükséges eltávolítani. 

Réz mindenütt      

Réz nélkül sohasem léphettünk volna a modern korba. Rezet használ az elektronikai-, az autó- és a gépipar. Alapvető anyag a nyomdatechnika, az űripar, a konyhatechnika, az ékszerészet és még vagy száz egyéb terület számára. 

Az építőipar sem nélkülözheti. A vezetékezés mellett a csatornarendszerek készülnek rézből. Ezek az ereszcsatornák szinte örökéletűek, tovább tarthatnak, mint maga az épület. A villámhárító és a tetőn forgó szélkakas is rézből készül az ismert tulajdonságai miatt. 

A vezetékezés mellett a csatornarendszerek készülnek rézből.

A lakásunkba lépve olyan küszöböt léphetünk át, amelynek rézborítása van, majd kabátunkat rézbevonatú fogasra akasztjuk, de már a bejárati ajtó kilincse is rézből lehet. Ott vannak aztán a láthatatlan területek. Nemcsak a falban futó vezetékekre gondolok, hanem az összes elektronikai berendezésre, mert ezek mind tartalmaznak valamennyi rezet. Nem is gondolnánk, de a garázsban álló gépkocsink – átlagot számítva – legalább 22 kilogramm rezet tartalmaz. Még az a számítógép is, amelyen ezt a blogot írom, az áramköreinek bevonásához szükséges vékony rézréteget hasznosít. Réz vesz minket körül, és jól van ez így! 

A stílusok és a réz találkozása

A lakberendezésben vannak olyan stílusok, amelyeket nem igazán lehet kifejezni a réz jelenléte nélkül. Minden olyan enteriőr, amelyben a fémnek nagyon erős szerepe van, ott a réz és annak ötvözetei meg kell, hogy jelenjenek. Gondoljunk csak a loft stílusra, amely a gyárak üzemeiből farag otthonokat. Az üveg, az acél és a réz alapvető szerepet játszik. 

A konyha különösen kedves terepe ennek a fémnek. A loft stílustól a farmhouse-ig a konyhai szekrények fogantyúi rézből készülnek, de egy vintage konyhából sem hiányozhatnak a mennyezetről lógó vörösréz edények és szűrők. 

Egy vintage konyhából sem hiányozhatnak a mennyezetről lógó vörösréz edények és szűrők. 

A klasszikus stílus kedvelői a fürdőszobában használják leginkább a rezet. A vízcsapok forgatógombjai akkor elegánsak, ha azok ebből a fémből készültek el. A fürdőszobai tükör kerete sárgarézből van, de ez még mind semmi. Akinek elég vastag a pénztárcája, az akár olyan kádat is telepíthet a fürdőhelyiségbe, amely teljes egészében rézből készült. Csodás látvány, ráadásul egészséges is az ilyen kád – na meg méregdrága. 

A közel-keleti stílusban is főszerephez jut a réz. Aki járt már ilyen vidéken, annak nem meglepő a nagy, és szépen megmunkált réztálak használata. A lámpák búrája is rézből készül, ahogyan azon a vidéken nagyon kedvelt vízipipa is. Az indiai stílust is remekül keretezik a rézből készült tárgyak, szobrok, mesés környezetet teremtve az abban élők számára. Igazából nehéz lenne olyan stílust találni, ahol a réz nem érzi jól magát. Még a rusztikus enteriőrben is erős hatást gyakorol egy rézből készült mosogatótál, vagy a dédszülők rézmozsara a polcon. 

A réz szülte meg az első nagy civilizációkat a nagy folyók mentén, de azokon túl áradva a modern idők egyik, ha nem a legfontosabb anyagává nőttek ki magát. Elmondható, hogy a réznek maga a csillagos ég jelenti a határt, hiszen az űrhajók sem utaznának a kozmoszban nélküle. 

A réz szülte meg az első nagy civilizációkat a nagy folyók mentén, de azokon túl áradva a modern idők egyik, ha nem a legfontosabb anyagává nőttek ki magát.

nyito-lefele-nyil-bibor