A cikk elolvasása: 2 perc

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

A „tervezd meg saját étkeződet” cikk első részét ide kattintva olvashatod, ha még nem tetted meg!

…Figyelembe kell venni egy étkezőhely kijelölésénél azt a helyszükségletet is, amely az asztalnál ülő ember (emberek) számára minimálisan szükséges az étkezés során, az asztal felületén, vagyis az asztal lapján.

Ez a helyszükséglet függ a helyesen megválasztott emberi arányoktól, az étkező személy, vagy személyek mellett ülő, vagy ülők távolságtól és az asztalra kihelyezett evőeszközök mennyiségétől és méreteitől (Tálak, poharak, evőeszközök, szalvéták, s egyéb asztali díszek). Általában mind ezek figyelembevételével mondhatjuk, hogy egy 30 cm sugarú félkörrel határolt terület szűken, de elégséges egy személy étkezéséhez a hozzá tartozó asztalfelületén.

Amennyiben ezeket a szükségszerű területigényeket figyelembe vesszük egy étkezőhely megtervezésénél és berendezésénél, bárki saját maga is képes lesz az otthonában egy kis odafigyeléssel, természetesen jó ízléssel kiválasztott bútorozással, egy hangulatos étkezőhelyet kialakítani.

Természetesen nem mindenkinek adatik meg a luxus, hogy olyan otthonban éljen, ahol a tágas nappali mellett még egy kényelmes étkezőszoba is a rendelkezésére áll. De nem kell lemondanunk a vendégek fogadásáról és a családi ebédekről a kényelmes olvasás vagy tévézés javára.

Ebben az esetben érdemes néhány szempontot figyelembe venni. Amennyiben egy helyiség két funkciót is ellát, úgy fel kell osztani a teret. Ha a kanapé és az étkezőasztal közel is kerül egymáshoz, mégis érdemes valahogy érzékeltetni, hogy külön célt szolgáló területről van szó.

Mivel a padló burkolata valószínűleg megegyezik, érdemes egy kellemes, a nappali rész hangulatához illő, de azért karakteres szőnyeget teríteni az asztal alá, ettől máris rendezettebbnek hat a tér. Olyan szőnyeget válasszunk, amin nem csak az asztal, de a székek is elférnek, ellenkező esetben összenyomnánk a teret.

Ha apró teret kell felosztani, lehet, hogy nem lesz elég hely egy kanapénak és egy étkezőasztalnak is. Ebben az esetben köztes megoldásként egy párnákkal borított padot állíthatunk az asztal egyik végébe, ami így étkezőasztalként is funkcionál, de akár munkaállomás, sőt dohányzóasztal is lehet. A padon kényelmesen tévézhetünk, miközben az üdítőt szürcsöljük, a székeken ülve pedig dolgozhatunk vagy ebédelhetünk is. Ha vendégeink vannak, a padon többen is elférnek, mintha csak két széket tettünk volna az asztalnak erre az oldalára.

Hely szűkében érdemes a kerek asztalokat is számításba venni. Bár a robusztus, szögletes étkezőasztalok méltóságteljes benyomást keltenek, egy kerek asztalnál ugyanannyi személy sokkal kisebb helyen elfér, és ezekből a bútorokból is találni ízléses, elegáns darabokat.

Ha úgy gondolod, nem érdemes értékes teret vesztegetni az étkezőre, mert csak ritkán vannak vendégeid, te magad pedig általában a konyhai bárpultnál eszel, akkor talán néhány extra széket is elég beszerezni. A dohányzóasztal köré szervezett ülőhelyeken ugyan egy több fogásos ebédet nem túl kényelmes elfogyasztani, de néhány szelet pizzát vagy egy egytálételt itt is meg tudtok enni a barátaiddal, anélkül, hogy a hét többi napján egy egyébként fölösleges asztalt kellene kerülgetned.

nyito-lefele-nyil-bibor