A cikk elolvasása: 5 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc: +36 (70) 426-3106

Nappali, contemporary stílus

Együtt haladva az idővel

A lakberendezés egy olyan stílusához érkeztünk el, amelyet nagyon nehéz meghatározni, keretekbe fogni pedig nem lehet. Ennek az az oka, hogy a contemporary angol szó magyar jelentése kortársat jelent. A kortárs pedig velünk együtt mozog, úgy változik, mint egy folyó, amelyik az idővel halad a maga útján. Nincs igazi múltja, csak jelene. A stílust tulajdonképpen csak pillanatképekben ragadhatjuk meg, s amit ebben az írásban állítunk róla, az – talán már nem is olyan nagyon soká – nem lesz érvényes rá. 

Tegyünk azért egy kísérletet a kortárs, azaz a contemporary stílus meghatározására, annál is inkább, mert – bár sok elemét felhasználja – nem azonos a modernnel.    

Miben különbözik a kortárs a moderntől?

A lakberendezők értelmezésében az úgynevezett modern korszak legkésőbb a múlt század végén lezárult, s azóta a folyton változó, napjainkban élő friss stílus a contemporary stílus. Ugyan a kortárs még sok elemét hasznosítja a modernnek, és valószínűleg a jövőben is válogat majd belőle, de ezeket a modern vonásokat egy egészen más aspektusba helyezi el. 

Hogy csak egyetlen példát hozzunk magyarázatként: a modern és a contemporary is kedveli a minimalizmust. Miközben a modern színvilága a monokróm, addig a contemporary lassan beemel új színeket. Tíz éve még csupán az úgynevezett nude árnyalatok jelentek meg, mára azonban a sokkal erősebb és mélyebb színek váltak kiegészítővé, ezzel gyakorlatilag megszűnt az a steril enteriőr, ami a modernre igaz volt. Megjelennek benne az olyan színek, mint a vörös, a narancssárga vagy az indigókék, és itt a színválasztás nem áll meg. Ahogy a trendek újabb árnyalatokkal jönnek elő, a kortárs azokat természetszerűleg beépíti a maga színvilágába. Mivel a modern stílus már lezárult, erre ennél nincs lehetőség.    

Az anyaghasználat is a modernből indult ki, hiszen a monokróm környezetben a kő, a márvány, a fém és az üveg nyújt erős hatást. A contemporary stílus is kedveli ezeket az anyagokat, de idővel ezt a hideg környezetet lágyabb kiegészítőkkel kezdte feloldani. Megjelennek a puha anyagok és kiegészítők. A modern enteriőrben a kiegészítők nem kapnak hangsúlyt, minden a funkcióról szól. A contemporary esetében is fontos a funkcionalitás, de sokkal inkább a harmóniára, az egyensúlyra törekszik, s emiatt ezekben az enteriőrökben a kiegészítőknek, a személyes és dísztárgyaknak fontos szerep jut. 

Anyaghasználat

A modern stílus anyaghasználata a mai trendektől egyre távolodik. Ne felejtsük el, hogy fő szemponttá vált a fenntarthatóság, az újrafelhasználhatóság. A természetes anyagok használata jelentősen felértékelődött. Igaz, hogy a modernben is megtalálhatóak ilyen anyagok, de jelentősen felhasználja a műanyagokat is. Márpedig ez az anyag korunk elátkozottja, ezért a contemporary is egyre inkább az organikus anyagok felé fordul, bár ez a folyamat még napjainkban is tart. 

A modern stílus fém-üveg világához az erős műfények passzolnak, ám a kortársnak szüksége van a természetes fényre, és ez adja stílusának egyik jellegzetességét, amit a későbbiekben részletezünk. Míg a modern irányzat nem tűr meg semmi feleslegeset sem a térben, addig a contemporary stílus örömmel öltözteti fel a lakást különböző használati tárgyakkal. A moderntől teljesen idegen például a hagyományos szőnyeg, amit viszont a kortárs a lábunk alá terít, abból a célból, hogy összeköttetést teremtsen a tér különböző elemeivel. Ilyen szerepet játszanak a látványos dísztárgyak is, fókuszpontokat kialakítva. A modern célszerűségre törekszik, ezért nem cifrázza a dolgokat, egyenes élű, funkcionális bútorokkal dolgozik. A contemporary imádja a nagyméretű dizájnbútorokat, elsősorban azért, mert az teremti meg egyszerre a kényelmet és a kellemes közérzetet. 

Alapvető stílusjegyek       

A contemporary alapvetően a nagy terekre épít, és nem csupán horizontálisan, de vertikálisan is. A stílus ezért nagyon jól érzi magát a nagy polgári lakásokban és az egybefüggő terekkel rendelkező házakban, különösen ott, ahol magas a beltér. Ennek pedig az az oka, hogy nagyméretű dizájnbútorokat használ, amelyek csak a nagy tereket nem nyomják össze optikailag, s azokban nem okoznak zsúfoltságot. 

A bútoroknál maradva lényeges különbség a modern korszakhoz képest, hogy kedveli a lekerekített formákat. A modernen túllépve megtöri annak ridegségét is. A bútorok minőségi anyagokkal kárpitozottak, ami a kényelem fontosságát helyezi előtérbe nem elfeledkezve a funkcióról sem. A contemporary is használja a modern bizonyos anyagait, de azt a kiegészítők nőies lágyságával oldja fel. A minták használata követi a modernet, kedveli az absztraktot és a geometrikust. Nem ritka, hogy az egyensúly miatt egy nagyméretű képet helyez el az egyik falon. A festmények modernek, gyakran csurgatott technikával készülnek, érezhető textúrájuk van. 

Amíg a modern enteriőrben egy fókuszpont található, addig a kortárs a helyiség több pontján is elhelyez bútorcsoportokat, azaz több fókuszúvá válik a terület. Ezért szükségesek azok a kiegészítők és dekorelemek, amelyek összekötik az egyes csoportokat. Ugyanakkor ebből fakad az egyes pontok bevilágítása is. A természetes világításra törekvés mellett a többpontos megvilágítás is szerephez jut. A nagy terek egyébként is igénylik a több fényt. A műfények a modernhez képest sokkal melegebbek, hiszen otthonosabbá teszik a környezetet. 

Amikor egy contemporary lakásra tekintünk, azonnal megérezzük annak harmóniáját, ahol minden a helyén van funkció és kényelem szempontjából. A stílus minden apró részletében kidolgozott, emiatt támaszkodik a sok kiegészítőre. Az összefogó erő az azonos színvilág és a magas minőség, amelyben minden a maga legteljesebb hatásában képes érvényre jutni. 

Hogyan organikus a contemporary?                    

Az organikus fogalma bekerült a lakberendezés világába. Jelentése önmagában az élő szervezetekhez kapcsolódik, azok rendezettségére, önműködő rendszerére utal. A lakberendezésben ez annak a gyakorlata, hogy lehetőleg a legtöbb részét természetes anyagokkal építsük fel. A contemporary is közeledik ehhez az elvhez, hiszen a trendekkel együtt mozog. Egyre inkább magába forrasztja a fenntarthatóság és megújíthatóság elemeit. 

Valójában a stílus mondható önmagában organikusnak, mert ugyanúgy alakul, fejlődik, mint az élő természet. Gyakorlatilag egy olyan törekvés olvasható ki belőle, ami a halhatatlanságot célozza meg, hiszen nemzedékek fölött repül a változó időben.      

Valójában a contemporary stílus mondható önmagában organikusnak, mert ugyanúgy alakul, fejlődik, mint az élő természet.